2012. március 14., szerda

Conan Graphic Novels - 2.rész

MGN #42 - Conan Of The Isles (1988)
Írta: Roy Thomas
Rajz: John Buscema

Conan királynak furcsa eltűnések okoznak fejtörést, Aquilónia utcáiról több száz ember vált köddé egyik percről a másikra. A királynak egyik éjjel látomása van, megjelenik előtte Epemetrius próféta, aki szűkszavúan elmondja, hogy csak ő mentheti meg a világot, de ehhez azonnal hajóra kell szállnia, és elhajóznia messze nyugatra, ismeretlen szigetekre, mert ott találja meg az eltűnések okát. Conan a fiára, Connra ruházza a birodalmát, hajót és legénységet szerez, majd nekivág a kalandos világmentésnek, ami Antillia szigeteire vezeti őt, ahol az egykori Atlantisz lakóinak leszármazottai, valamint a sötét istennek, Xotlinak a követői élnek.

A 90-es években nálunk is megjelent Conan, a szigetek ura regény (L. Sprague de Camp & Lin Carter) adaptációja, ami egyébként kronológiailag az utolsó Conan történet. Barbárunk ekkor már 20 éve uralkodik Aquilónián, és bizony jócskán benne van a korban, a hatvanas éveinek közepét tapossa. A regényt az elsőszámú Conan képregény író, Roy Thomas adaptálta, meglehetősen hűen, és mivel ugye regény alapról van szó, így az átlagnál valamivel hosszabb, nagyobb szabásúbb maga a képregény is. A történet ismét ponyvás, kalandos, akcióban dúskáló, de meglehetősen középszerű és kiszámítható is egyben. Különösen a végére fogyott el a spiritusz, Xotli legyőzése már bosszantóan butára és egyszerűre sikeredett. Hőseink amúgy is túl hosszasan jutnak csak el a célhoz, ahol viszont már igencsak kapkodós lett a lezárás. Csápos szörny, gonosz varázsló ismét kipipálható, ahogy a Conan random ellenfeleinek számító óriás állatok is, de egy rajongó már biztos megtanult ezekkel együtt élni. John Buscema sokak közt nekem is az egyik kedvenc Conan rajzolóm, valahogy én már alapból is az ő figurájával azonosítom a karaktert, bár őszintén megvallva, én nem igazán érzékeltem a rajzokon az öregedő Conant, talán ha teljesen őszre festették volna a haját. Mondjuk a történet során sem különösebben akadályozta a kora semmiben, sehol egy panasz mondjuk a fájós derékra vagy a megfizethetetlen gyógyszerárakra.
A Conan Of The Isles érdekességnek mindenképpen nagyon jó, elsősorban az élete alkonyán lévő, de még mindig kalandokra szomjazó és ereje teljében lévő Conan karaktere miatt, de a történet sajnos spórolt a meglepetésekkel.



MGN #53 - The Skull of Set (1989)
Írta: Doug Moench
Rajz: Paul Gulacy

A háború szélén álló Argos uralkodója felbéreli Conant, hogy kísérjen el egy szekérnyi fegyvert délre, Napolitos városába. Conan menet közben rájön, hogy a szekér nem fegyvereket tartalmaz, hanem kincseket, az uralkodó ugyanis így próbálja az értékeit még időben kimenteni. De a feladat attól még feladat, és Conannak továbbra is le kell szállítani a rakományt, még ha a banditák támadásainak hála, végül már csak egyedül maradt a szekér őrzésére. Menet közben találkozik egy szekértörött társasággal (egy arrogáns arisztokratával és annak gyönyörű feleségével, egy kereskedővel és egy titokzatos Mitra papnővel), akiket felvesz, de őket meg az uralkodó katonái üldözik, mert négyük egyike állítólag kém, így aztán a társaságnak most már nem csak a banditák elől kell menekülniük. A sors végül egy szakadékokkal körbevett, elszigetelt fennsíkon fekvő város romjai közé sodorja őket, ahol egy sötét pap éppen Set istenség szolgáját, Khorus démont próbálja meg életre kelteni. Ehhez pedig szükség van Set koponyájára, ami mit ad isten, éppen a szekérben lévő kincsek között található.

Nem teljesen konzisztens egy képregény ez, de egyébként nem rossz. Moench kicsit bőbeszédű, de a sztorija nagyobb részt izgalmas, karakterei érdekesek, Conanja rafinált, szórakoztató figura, viszont egészen a történet feléig semmilyen fantasztikus elem nem jelenik meg, hogy aztán a végére mégis csak egy újabb "gonosz pap démont ébreszt" klisébe fulladjon bele. Ez nem feltétlenül zavaró, mert a sztori legalább következetes marad, de nekem kicsit furcsa, hogy a többi Conan történethez képest ennyire szokatlanul földhözragadt az első fele. Mondjuk Khorus démon életre keltéséről nehéz lemosni a gyanút, hogy valószínűleg a második Conan film ihlette, de hát a Conan történetek amúgy sem a változatosságukról és az eredetiségükről híresek.
Gulacy más képregényeire is jellemző, hogy a rajz komoly szélsőségek között mozog. Itt is néha olyanokat művel, hogy az egyszeri olvasó is legszívesebben lekeverne neki egy sallert (lásd az első képet), de máskor meg egészen korrekt paneleket tud összehozni. A sztori élvezetébe sehol nem rondít bele nagyon, de nem is tesz jót az olvasásnak az időnkénti felszisszenés.



MGN #59 - The Horn of Azoth (1990)
Írta: Roy Thomas & Gerry Conway
Rajz: Mike Docherty

Conan megöli a barátját bitófára küldő nemest, amiért börtönbe kerül. Onnan egy fiatal nő, Natari szabadítja ki, hogy aztán megbízza egy feladattal. Az "Ibisz szeme" nevű ereklyét kellene megszereznie egy jól őrzött templomból, cserében minden más kincs, amit ott talál, az övé lehet. De a templomban nincsenek kincsek, csak a keresett ereklye, ami nem más, mint egy kulcs Azoth szarvához, amivel Natari és apja Karanthes életre akarja kelteni ezt a félelmetes sötét istent, Conant pedig csak eszközként használták fel a céljuk elérésére. Mikor a barbár erre rájön, elhatározza, hogy megakadályozza a rituálét, és a világ esetleges pusztulását, ehhez pedig társakra is talál korábbi ellenfelei, az Ibisz szemét generációk óta őrző szekta, és a Conan által a templomban megölt varázsló fia személyében.

A Conan a barbár film sikere után felkérték Roy Thomast (aki már az első filmnél is konzulens volt) és Gerry Conwayt, hogy írják meg a folytatást. A két író elő is állt egy sztorival, de a film előkészületei során annyi kavarás történt (rendező csere, producer csere, alacsonyabb korhatár besorolás), hogy végül jelentősebb átírásra került az eredeti történet mire forgatókönyv, majd film lett belőle. Thomas és Conway az írói kreditet megkapták a filmben, de érthető módon kicsit csalódottak voltak. A Conan a pusztító nem lett túl sikeres, és akik olvasták Thomasék eredeti sztoriját, azt állították, hogy az sokkal jobb alapanyag volt, és talán a film is jobban szerepelt volna vele. Később merült fel az ötlet, hogy ha már egyszer főállású képregényírók a Marvelnél, miért ne csinálhatnák meg az eredeti elképzelésüket képregényben, persze a nevek megváltoztatásával. Ebből lett a The Horn of Azoth.
A képregényt olvasva könnyű ráismerni a párhuzamokra a filmmel, de azért különbségek is vannak bőven. A történet váza lényegében ugyanaz, inkább a karakterek számában és jellemében vannak nagyobb eltérések. Nekem a képregény túl gyors, elnagyolt, sőt, kapkodós, túlságosan is egy vonalon halad, és összességében nem látom be, hogy ez a sztori miért is lenne jobb vagy ötletesebb, mint a filmmé. Bár tegyük hozzá, itt egy nagyjából 60 oldalas képregénnyé kellett "butítani" az egyébként nyilván grandiózusabb eredeti sztorit, amit viszont nem olvastam. A képregény akciódús, pörgős, de elég felszínes történetet kínál, amin nagyon gyorsan túl lehet jutni, minden értelemben. Docherty stílusa is olyan, mint a sztori, átlagos, nem túl részletes, de a célját tisztességesen kiszolgálja. Alkalmi szórakozásnak, a Conan a pusztító megtekintése után összehasonlításra érdekességnek jó.



Folyt. köv.

4 megjegyzés:

  1. ezek a rajzok büntetések a szemnek, mármint az utolsó kettőé. az egyszarvú pokemonra köröket ver az alfa magazinos filmképregény, és ugye a sztori kábé ugyanaz, a középsőnél meg a kislányom is jobbat rajzol, pedig nekem nincs is olyanom. a klisén meg variálhattak volna, kicsit ledominálta a sztorikat, lehetett volna démon gonosz papot ébreszt, vagy a démonpap felébreszti a gonoszt. mennyivel kreatívabb.
    jó írás, viszont az elsőben jobbnak tűntek a cuccok.
    a nagyobb szabásúbb meg édi volt, ezek után meg sem merem kérdezni, tudod-e mit jelent dúskálni. :]

    VálaszTörlés
  2. Tudom. Az az, amit csinál az akcióban a képregény. :)

    Én egyébként azon agyaltam, hogy már ott is elbukik számomra ez a visszatérő démonébresztős téma, hogy legtöbbször nem is kapunk elfogadható magyarázatot rá, hogy miért is jó az, ha egy démon életre kel. Mert ezek ébredés után általában kapásból megölik azokat is, akik ébresztették. Szóval mi lehet a céljuk, mire számítottak, hogy majd az embernél hatalmasabb izé kezesbárány lesz? Azért démon, meg azért sötét, mert gonosz, és irányíthatatlan. És egyáltalán ki altatta el őket? Megannyi gyötrő kérdés...

    VálaszTörlés
  3. elvileg a filmes változatban Dagoth szobra egy ilyen szépfiú, akinek már csak a szarva hiányzik a homlokáról, és azért nem marad ilyen feléledve, mert nem sikerül a szűz áldozat, csak egy gonosz pappal utáltatják meg a gerelyhajítást, az ő vére meg nem jó, gondolom nem nullás, vagy ilyesmi. szóval alapból nem egy agyatlan tomboló minigodzilla lenne, csak ugye nem jól jön ki a lépés.

    a dúskálásról meg mindig ez ugrik be:
    http://youtu.be/UcpUxnn2OZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó baszus! Pedig mennyit agyaltam, hogy honnan is ismerős ez a szöveg. Egész nap ez járt a fejemben. Kész, megbuktam. :( Mekkora egy fazék vagyok. :S

      Törlés