RanXerox

A rajzoló Richard Corben tök jól megfogalmazta azt, amit a RanXerox képregényről és annak főszereplőiről tudni kell, így ezt a részt most teljesen rá is bízom.

"RanXerox, a futurisztikus punk Frankenstein szörny és a kiskorú Lubna egy bizarr Szépség és a Szörnyeteg. Az alkotóik sötét tükröt állítanak a legbelsőbb ösztön-énünk elé (id - lásd Freudnál), és abban tükröződve láthatjuk alantas önmagunkat, aki megbánás és kompromisszumok nélkül elveszi amit akar, és jaj annak, aki az útjába áll. De persze mindezt szatirikus, fekete és fanyar humorral."

Ez a leírás azért is fontos, mert sokak számára talán a megoldókulcs lehet a képregényhez, bár aki a hagyományos képregények halmazán akarja értelmezni, annak talán még ez is kevés lesz. A RanXerox ugyanis egy transzgresszív mű, egy bizarr cyberpunk vízió, hasonlóan szatirikus jövőkép, mint mondjuk a Judge Dredd, csak ez apolitikus, sokkal öncélúbb és gátlástalanabb, ahol a sztori tulajdonképpen mellékes is, maga az abszurditás, a polgárpukkasztás a lényeg. Fő antihőse RanXerox, egy gorillaképű izomkolosszus robot, aki mindent brutális erőszakkal old meg, különösképpen szerelme, a 12 éves drogfüggő zsarnok kis kurva, Lubna érdekében, aki viszont többnyire csak játékszernek tekinti RanXeroxot. Viharos szerelmüket egy elkorcsosult jövőben élik, ami tele van erőszakkal, drogokkal, szexuális perverziókkal, és mindenféle romlottsággal.

A RanXerox Stefano Tamburini író agyszüleménye, aki 1978-ban alkotta meg egyáltalán nem klasszikus anti-hősét. A Tambrini saját magazinjában, az olasz Cannibale 0. számában még fekete-fehérben megjelenő képregényt még maga Tamburini, majd egy kis ideig Andrea Pazienza rajzolta. A képregény és a karakter akkor még Rank Xerox néven jelent meg, majd miután az ugyanilyen nevű cég (a Xerox angliai vállalata) perrel fenyegetett, a két nevet összevonták, és 1980-ban a Frigidaire című szatirikus lapban már RanXerox címen született újjá a képregény, és ettől fogva már színesben. Innentől ugyanis már a RanXerox jellegzetes képi világáért felelős Tanino Liberatore birtokolta a ceruzát, aki kicsit átdolgozta a karakter kinézetét és a környezetét is. A korai fekete-fehér stripeket leszámítva három történet született az évek során. Az utolsó sztorit Tamburini már nem tudta befejezni, mivel 86-ban közbejött neki a herointúladagolás általi halál, ezért annak a forgatóját Liberatore már Alain Chabat francia színész/író közreműködésével hozta tető alá. Azóta több rész nem készült, és valószínűleg már nem is fog. A rövid idő alatt Európa szerte kultikus státuszt elért RanXerox angol nyelven 1983-ban mutatkozott be először, hol máshol, mint a Heavy Metal magazinban, ahol mindhárom színes sztorit leközölték folytatásokban, viszont az eredetihez képest némileg cenzúrázott formában. (A szokásos álszent módra az erőszakon nem finomítottak, csak Ranx meredező férfiasságát takarták ki, ahol kellett.)

A RanXerox képregényekben felesleges értelmes cselekményt vagy mögöttes tartalmat keresni, a képregény igazi mondanivalója (már ha hívhatjuk annak) ugyanis valójában a felszínen található. A morbiditás, az öncélúság az igazi üzenet, a felvázolt beteges jövőkép maga a tükör, amit elénk tár. Ahogy Corben is mondta, a Ranxerox az alantas, állatias, és olykor talán tudatalatti ösztöneinkkel, az elgépiesedő világunkkal szembesít minket. Persze a RanXeroxban az erőszak, a drogok és a szex is csak allegorikus, de aki csak az öncélúságot látja benne, az sem biztos, hogy félreérti az alkotók szándékát. Bár kétségtelen, hogy néhol szokatlanul merész, elég csak abba belegondolni, hogy hősünk egy kiskorúval él aktív nemi életet, és ezt bizony nem csak sejtetik velünk. Liberatore ultra-realista, ám mégis kicsit groteszk rajzstílusa nem csak a lenyűgöző disztópikus városi környezet megteremtésére alkalmas kiválóan, de a szex és a brutális erőszak minél életszerűbb ábrázolására is. Liberatore, aki egyébként nem rajongott a karakterért, rajzolni már sokkal jobban szerette, mivel elmondása szerint mindig is illusztrátor akart lenni, mintsem képregényrajzoló.

A valójában síkegyszerű cselekménnyel bíró, megvalósításában mégis abszurd történetek általában meglepően egyszerű és bizarr véget érnek, nem egyszer kellett utánanéznem, hogy biztos nincs-e folytatása az adott sztorinak. A legelső kötetben pl. elrabolják Lubnát, és miután Ranx nyomába ered és közben komoly pusztítást végzett bűnös és ártatlan emberek között egyaránt, végül rátalál Lubnára és az elrablójára, aki mindössze csak annyit akar, hogy Ranxerox a lány szabadsága fejében egy Fred Astaire show főszerepében táncikáljon a színpadon. A Ranxerox In New York a legkonvencionálisabb sztori mind közül. Ebben a furcsa pár a jövőbeli Nagy Almában tengődik, ahol Ranx taxisofőrként próbál pénzt keresni. Majd belecsöppen, és egyben résztvevője is lesz egy klippforgatásnak álcázott halálig tartó autóversenynek, miközben a csomagtartójában ott lapul egyik barátja, aki a balesetekre izgul fel, és akinek legnagyobb vágya, hogy egy balesetben haljon meg.(Utalás J. G. Ballard Karambol című kultikus művére.) Ugyanehhez a kötethez tartozik még egy rövidebb sztori, amiben RanXerox maga nem is játszik igazán szerepet, annál inkább egy kétfejű láncfűrészes Elvis-mániás mutáns pszichopata. Az utolsó kötet, az Amen ismét elég szürreálisra sikeredett, és személy szerint ezt is tartom a leggyengébbnek. Ranxot végleg elhagyja Lubna, szitává lövik, hogy aztán végül átprogramozva egy papként szállítson ellenszert a haldokló polgármesternek. Végül Ranx bizonyos formában mégis újra együtt lesz Lubnával.

A Ranxerox esetében a műfaji besorolásnál nem annyira a "cybert", mintsem inkább csak a "punkot" nyomnám meg erősebben. Én magam is a saját magam által definiált "punk" képregények kategóriába sorolnám, vagyis valahol az art és az igénytelen, nyers, bizarr, sokkoló és polgárpukkasztó művek között pozicionálom. Kell egyfajta képregényes és talán pszichikai nyitottság is hozzá, az kétségtelen, és akkor minden furcsasága ellenére is szeretni, sőt akár rajongani lehet. 

(Trivia: A megfilmesítés lehetősége többször is felmerült, már a 80-as évek elején is szó volt róla, legutóbb pedig Chris Cunningham bővítette vele a meg nem valósult projektjeinek számát. Bár személy szerint el sem tudom képzelni mindezt filmen.)