2012. június 18., hétfő

Európa Turné I.

A minap jöttem rá, hogy mostanság szégyenletesen kevés európai képregény olvasok, márpedig ez ugye tarthatatlan állapot. (Most elsősorban az olasz és francia, illetve inkább frankofón képregényekre gondolok, mert ugye a 2000AD szintén európai produkció.) A Ranxerox cikk már ennek a hiányosságnak a pótlására tett kísérletem egyik eredménye volt, a jövőben pedig ilyen kis rövid és velős összefoglalókban tervezem a felzárkózásom részeredményeit megosztani azokkal akik még idenéznek néha. Jöjjön az első adag, extra Juan Giménez tartalommal:

Garbage (1987)
Gangréne

Írta: Carlos Trillo
Rajzolta: Juan Giménez

A jövőben a Föld egyetlen hatalmas mérgező szemétdombbá változott, mivel a világégés után a túlélők egy része a saját kényelmes és biztonságos életük érdekében feláldozták a bolygót. Ők a Fehér Városban élnek, a szerencsétlenebb sorsú emberek pedig az ő szemetükből próbálnak meg élelmet szerezni az életben maradáshoz. Egy alkalommal egy idegen érkezik az égből a szemétlakók közé, egy férfi, akit száműztek a Fehér Városból. A férfiről a szemétben élők egy része azt hiszi, hogy ő a Megváltó, akinek eljövetelére már régóta várnak. A száműzött azonban az ő hiszékenységüket kihasználva egy saját sereget állít fel, azzal a céllal, hogy megtámadja a Fehér Várost, hiszen csak így van esélye visszajutni oda.

Juj! Mikor rákerestem a Gangréne címre borítóért, majdnem sugárban hánytam le a monitort, olyan képeket adott ki rá a Gugli. Brrr... A szó ugyanis "üszkösödést" jelent, és hát el lehet képzelni, miket dobott fel erre a kereső. (Gyenge gyomrúaknak nem is javaslom kipróbálásra!) A képregény az angolban aztán már a történet alapján is mindenképpen relevánsabb Garbage (Szemét) címet kapta, az üszkösödés pedig talán a Föld, az emberiség fokozatos "elrothadására" vonatkoztatható metafora lehet, vagy mit tudom én.

A Garbage egy 50 oldal körüli, egy részes poszt-apokaliptikus sci-fi, ami először egy 87-es Heavy Metal magazinban jelent meg. Juan Giménez (A Metabárók) jellegzetes rajzai és a képregény impozáns poszt-apokaliptikus látványvilága roppant hangulatos és látványos a gigantikus épület-romokkal, a szemét és törmelék halmokkal, a bűzős, mérgező szemétből és olajos mocsokból épült torz társadalmával, és az ez utóbbival ellentétben makulátlan és rendezett környezetben élő Fehér Városi emberek tisztább és rendezettebb világával, így a rajzok rögtön el is csábítanak. Trillo sztorija is érdekfeszítő és izgalmas olvasmányként indul, és egészen az utolsó negyedéig tartja is magát ezen a színvonalon, amikor is az újonnan érkezett idegen férfi lázadást nem robbant ki a városiak ellen. Ekkor ugyanis az addig ígéretesen építkező és bonyolódó sztori színtiszta akcióba csap át, aminek a végén a lezárás bosszantóan gyengére és csalódást keltőre sikeredett, ráadásul közben a korábban főszereplőnek hitt Alma nevű szellős viseletű hölgyemény is csak egyszerű epizodistává sikkadt, pedig az ő karaktere (és keblei) volt a legizgalmasabb az egészben. Olyan, mintha szóltak volna az írónak, hogy nincs pénz a folytatásra, ezért gyorsan zárja le valahogy ott, ahol éppen tart. Giménez rajzai azért sokat mentenek ezen a szerencsétlen finálén is, és összességében nem egy rossz képregény ez, de sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.




I, Dragon - The End Of Genesis (2010)
Moi, Dragon - La fin de la Genése

Írta/rajzolta: Juan Giménez

1280. A gigantikus méretű és elképesztő szépségű Rosentall kastélyba nem csak a Belmonth királyt ünneplő vendégek és művészek gyülekeznek, de a sötét fellegek is felette, a szó minden értelmében. Nem elég, hogy Made Trofen seregei ostromolni kezdik a várat, de a közeli vulkán is köpi magából a füstöt és a tüzet, ami annak a jele, hogy felébredt Madragon, az anyasárkány. Eközben a várfalon belül királyi intrikák és viszályok szítják tovább a feszültséget. Trofen és a várban trónoló Belmonth király végül megegyeznek, hogy egy lovagi tornán mérik össze erejüket, hogy elkerüljék a felesleges vérontást, de a párbaj végül mégsem zárja le a konfliktust. A várban eközben megszületik egy csecsemő, Niko (aki a történet elmesélője is egyben), akinek az anyjáról, Valkáról hamarosan kiderül, hogy ő maga is sárkány.

Váó! Na, pont valami ilyesmi megváltásban reménykedtem európai részről, amikor elkezdtem ezt a kis euro-képregényes projektet. A tudtommal még csak nem hivatalosan angolosított I, Dragonba amikor még csak belelestem, már akkor is beleszerettem, de most, elolvasás után már feleségül is kérném. Úgy tűnik, Giménez írni is pont olyan jól tud, mint rajzolni, mert hogy ez egy remekül megírt, végig roppantul izgalmas és szövevényes középkori-fantasy első felvonása, amit mondanom sem kell, hogy a rajzok csak még magasabb szintre emelnek. A karakterek, a párbeszédek, a feszültség, a látványvilág abszolút a helyén vannak, és még csak elkoptatott klisékkel sem futottam össze menet közben, ami fantasy esetében ugye valós veszély. Giménez három részesre tervezi ezt az ígéretes nagyszerűséget, amiből ez még csak az első kötet, és bár természetesen az első harmadban éppen, hogy csak elkezdtek kibontakozni az események, és itt még inkább királydrámát, illetve egy családi szágát kapunk (álá Metabárók), mintsem fantasztikumot, de azért már így is rendkívül eseménydús a sztori, és hullik a vér is rendesen. Giménez ezúttal sem spórol a részletekkel, lenyűgöző és grandiózus jeleneteket komponált, amitől a sztorival együtt igazán epikussá emelkedik az egész. Remélem a folytatások is tartják, sőt emelik is ezt a magas színvonalat, mert eddig mind a történet, mind a rajzok sikersen zsebretettek maguknak. Egyetlen negatívum, hogy valószínűleg még jó sokat kell várni a következőre. :(




Apocalypse: The Eyes of Doom (1991) 

Írta: Roberto Dal Pra'
Rajzolta: Juan Giménez

Dan Curry még 72-ben, Vietnámban olyan dolgot tapasztalt, amit a mai napig nem tudott megmagyarázni. Látta, ahogy egy vietkong fiú a pszichikai erejével két amerikai helikoptert is felrobbantott. Curry napjainkban egy lecsúszott, de sikeres író, aki misztikus témájú könyveket ír. Amikor a kínai negyedben két triád főnöknek is megmagyarázhatatlan módon csak úgy felrobbant a feje, a férfi saját nyomozásba kezd, hogy ötleteket gyűjtsön az új könyvéhez. Ekkor még nem is sejti, hogy az ügy hátterében az a bizonyos vietnámi fiú van, illetve az anyja, aki a saját céljaira használja ki a fiú képességeit.

Szintén egykori Heavy Metalos cucc, és sajnos ugyanaz a buktatója, mint a Garbagenek is volt. Az izgalmas vietnámi háborús felvezetés után, egy még izgalmasabb noiros beütésű, misztikus nyomozós horror sztorinak ígérkezett, de sajnos ezt az ígéretet már nem váltotta be, így végül ez is egy kiszámítható és összecsapott befejezést kapott. A sztori kicsit csapong, vagyis inkább egyenetlen ritmusú, a főszereplő írót nem igazán van időnk és lehetőségünk jobban megismerni, a sztoriban lukak, illetve egyszerű butaságok is akadnak (pl. hősünknek nem kell nyomoznia a titkos társaság után, mert hogy jön egy fickó és megmondja neki, hogy hol vannak, és ennyi), és azért némi tudományos-fantasztikus magyarázat sem ártott volna a végére. Kár érte, mert Giménez ismét zseniális munkát végzett. A pszichodelikus rémálmok és a gore nagyon hatásosan lettek ábrázolva, ahogy az egésznek a hangulata is abszolúte működik, de sajnos Dal Pra' középszerű sztorija végül nem igazán lett méltó az argentin mester munkáihoz. Ígéretes kezdésből elpuskázott lehetőség.




Piranese - The Prison Planet (2002)

Írta/Rajzolta: Milo Manara

A Piranese nevű börtönbolygón a rabok viszonylagos szabadságban élhetnek, leszámítva, hogy a nyakukban lévő szerkezetet bármikor felrobbanthatják, ha a rab renitenskedik. A bolygón két dolog tiltott: a fegyverek és a motorok, vagyis a gépek. Az újonnan érkezettek között van a kormány egyik titkosügynöke, aki azért jött, hogy az egykor a bolygón üzemelt autógyár után kutasson. Találkozik egy helyi lánnyal, aki nem visel robbanógallért a nyakán, mivel ő már oda született. És éppen ezért még a DNS-e is teljesen érintetlen (a jövőben az embereket genetikailag manipulálják), ezért aztán sokkal fontosabb a kormány számára, mint az autógyár. A titkosügynök magával viszi a lányt, de az átveszi az irányítást a hajó felett, és elindul felfedezni a szabadságot és a kinti világot.

A végére jöjjön egy Gimenez mentes olvasmány is. Milo Manara munkásságát eddig nem nagyon ismertem, de látva pár rajzot tőle, kapásból eldöntöttem, hogy nyitni fogok felé. Az erotika, sőt, pornográfia keverve a tudományos fantasztikummal az egyik legjobb dolog, ami csak történhet a képregényekkel, illetve velem, szóval jöhet a menet. A Piranese meglehetősen bizarr egy képregény, az már egyszer biztos. Nem ismerem Manara ihlető-forrásait, de nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy ennek az írásakor valami drogot is nyomatott az öreg. Kifejezetten érdekes és izgalmas ez a szürreálba hajló, kicsit a 60-as/70-es évek európai sci-fijeire hajazó univerzum, és annak bizarr szereplői. Mint valami poszt-modern Star Wars, a Piranese meg annak a Tatooine bolygója. Maga a sztori is érdekes lehetne, ha nem váltana menet közben irányt, és utána sem csak úgy kontrollálatlanul össze-vissza csapongana, de végül is ez nem zavaró, mert egy idő után úgyis azon kaptam magam, hogy leginkább a látványt, meg azokat az őrült ötleteket élvezem, amikben Manara nem szenved hiányt. Van itt pikáns humor (a hülye amerikaiak itt is bénán cenzúráztak), egészen elképesztő földönkívüli-szex (amikor az egyik izé bedugta a micsodáját annak az akárminek a nemtudommilyébe), a seggükből dallamos füttyszót hallató sznob városiak, vagy éppen (nem prejoratív értelemben) f*sszopó óriás űrpók. Manara rajzai nagyon tetszetősek, már csak azért is, mert hát ugye gyönyörű és szexi nőket rajzol, ami feltétlenül a rajongójává tett, még ha ez a Piranese azért annyira nem is nyűgözött most le. Szívesen olvasnék tőle valami összeszedettebb, de hasonlóan őrült sci-fit vagy fantasyt, még több és még explicitebb erotikával. Rajta maradok.



Folyt. köv. valamikor.

2 megjegyzés:

  1. Európai képregényekről szívesebben olvasok. Király poszt. Sajnálom, hogy behalt a magyar Metabárók megjelenés. Király egy hely ez az Európa. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, Európa a legkirályabb hely. Én is azt sajnálom a legjobban, hogy a Metabárók meg úgy általában a Delta Vision képregénykiadása beállt a földbe. Kár, hogy idehaza az európai, illetve a franciás, olaszos, spanyolos, balkános képregénykulturkör helyett inkább ez az idióta és totál tartalmatlan amerikai szuperhős kultusz alakult ki. :(

      Törlés