I Vampiri (1956)

R.: Riccardo Freda, Mario Bava

Bizarr gyilkosságok borzolják Párizs lakóit. Fiatal nők tűnnek el, majd kerül elő a holttestük úgy, hogy a vérüket lecsapolták. Az újságíró Lantin (Dario Michaelis) saját nyomozást folytat az ügyben, mivel meggyőződése, hogy a gyilkosságokat egy vámpír követi el, amit a rendőrség persze nem akar elfogadni. A nőket valójában egy drogfüggő férfi rabolja el, hogy egy tudós a vérüket lecsapolva olyan szérumot gyártson, ami Giselle du Grandan hercegnőnek (Gianna Maria Canale) biztosítja az örök fiatalságot. A nő ugyanis már több, mint száz éves.

Az 50-es évek második fele az európai horror születésének időszaka, a Hammer ezidőtájt forgatta első horrorját (The Curse Of Frankenstein), és az olasz filmgyártás is ekkor próbált új területeket felfedezni magának, köztük a korábban egyenesen tiltott horrort. Az I Vampirit tartják az első olasz horrorfilmnek (a hangos film érából), és meglepő módon rögtön egy rendhagyó, a klasszikus toposzokat mellőző modern vámpírfilmmel kezdték el törni az utat az italo-horror előtt. Báthory grófnő történetét a modern korba helyezték, a hegyes szemfogakat, a vérszívást, sőt a vért magát is elhagyták (illetve tudományos alapokra helyezték), és egy gótikus, noiros látvány és hangulatvilágú nyomozós, csavarós történetű thrillert hoztak össze belőle.

A fáma szerint miután Freda a producerek által megszabott 12 nap alatt csak a film felét tudta leforgatni, átadta a rendezői széket a film operatőrének, Mario Bavanak, aki aztán két nap alatt befejezte a produkciót. Talán ez is az oka, hogy a film kicsit egyenetlen, az első fele nehézkes, lassú, a sztori sokszor elveszik a karakterekben, a második felében viszont már jóval izgalmasabb és a csavarok is remekül működnek, cserébe viszont (Bavanak hála), mind látványban, mind hangulatban bőven tud kárpótolni. Bava tudatosan akart fekete-fehérben forgatni, mivel úgy gondolta, hogy a trükkök és a hangulat is jobban működik ebben a közegben.

És valóban, a hangulata páratlan, elsősorban a gótikus belső terek (gyönyörű, ahogy a szél átjárja a díszes termet, és lebegteti a függönyöket), és ami mellett aztán semmiképpen sem lehet elmenni szó nélkül, az a fantasztikus effekt, ahogy a hercegnő hirtelen öregszik meg. Jól megfigyelhető, ahogy vágás nélkül lesz a gyönyörű fiatal nőből egy aszott banya, mindezt másodpercek alatt. Mindezt 56-ban, úgy, hogy a hasonló trükkök még a 80-as években is csak sokkal átlátszóbb technikákkal készültek. Bava ezt egyébként különböző sminkek, különböző fényekkel való megvilágításával érte el, amik fekete-fehérben nem tűnnek fel a nézőknek. Azóta már tudjuk, hogy a színes filmekkel is mesterien tud bánni.

A film sajnos megbukott a mozikban, de ennek elsősorban a szokatlan zsáner volt az oka, amivel még nehezen tudott mit kezdeni az olasz közönség, pedig aztán... tudjuk. Bár a története is érdekes és különösen újszerű feldolgozása a témának, elsősorban mégis a hangulat és a látvány az, ami miatt ezt a filmet érdemes megemlíteni, de sokkal inkább megnézni. 

Németchen trailerin: