2012. június 6., szerda

He is The Law!

Állítólag a héten már lesz előzetes is, polgártársak!


4 megjegyzés:

  1. Nincs benne nagy bizodalmam. Majd meglássuk. Ahogy a vak is mondaná.

    VálaszTörlés
  2. Jóféle páncél!

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  3. Nekem viszont extra nagy bizodalmam van benne. Látta Wagner, látta Jock (2000AD képregényrajzoló, és a film egyik látványtervezője), akik nagyon elégedettek voltak vele, és a Cannes-i vetítésen még a földön is ültek az emberek, a producer szerint nagyon jó volt a fogadtatása.

    Azt mondjuk többen is elmondták, hogy az igaz, hogy az alacsony költségvetés meglátszik rajta, de arra hivatkoztak, hogy nem akartak a 95-ös film hibájába esni, aminek az egyetlen erénye, hogy jól nézett ki. Ez esztétikailag kicsit visszafogottabb lesz, cserébe viszont hiteles és tökös is, a tónusa pedig abszolút a képregényhez illeszkedik majd. És ha ez sikeres lesz, akkor a folytatás nagyobb pénzből készülhet, a sikerhez meg több kell menő látványnál. A Dredd különben sem az a kategória, mint a Bosszúállok, a Thor, meg a többi iylen kreténség. Én részemről sokkal jobban örülnék egy badass B-filmnek, mint egy a popkornzabáló gyökereknek szánt sekélyes CGI parádénak.

    Halkan jegyzem meg, hogy én meg személy szerint örülök is, hogy a képregényes látványvilág helyett kicsit realistább megközelítésben gondolkodnak.

    Persze a trailer után sokkal okosabb leszek én is. Lehet, hogy majd ki is elemzem kicsit itt a blogon, ha végre kijön.

    VálaszTörlés
  4. Hát ez az. Hogy tényleg egy badass B-filmnek kell lennie.
    Akkor nem lesz gond.

    VálaszTörlés