A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kung-fu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kung-fu. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 21., szombat

Virgins of the Seven Seas (1974)

- The Bod Squad
- Karate, Küsse, blonde Katzen

Öt fiatal európai nő esik a kínai kalózok fogságába, akik mellesleg a szexrabszolgaipar beszállítói is, így aztán a csajok egyhamar egy emberkereskedő háremében találják magukat. Ott aztán szexuális továbbképzésben, illetve rendszeres testi fegyítésben részesítik őket, mielőtt még piacra bocsájtanák őket. A hárem egyik női munkatársa, Ko Mei Mei (aki maga is kényszerből van ott) azonban segíteni akar a lányoknak megszökni, ezért titokban kung-fu edzéseket tart nekik (melynek része a halálos olívabogyómag köpés is), majd a bátyja, Ko Pao segítségével megszervezi a szöktetést is. 

Én az ilyen mozikért élek, kérem szépen! Egy olyan filmnek, amiben (fél)meztelen csajok kung-fuznak le kínai haramiákat nincs túl nehéz dolga, ha le akar venni a lábamról, bár őszintén szólva, ehhez már a plakát látványa is elég volt. A Virgins Of The Seven Seas egy műfaji hibrid, lényegében a 7 Aranyvámpír Legendájának egyik testvérfilmje, amiben a Shaw Brothers a kung-fut egy másik jellegzetesen európai zsánerrel, a bajor szexvígjátékokkal próbálta meg párosítani.



A Shaw Brothers ezúttal egy NSZK stúdióval (Rapid Film) állt össze koprodukálni egyet, előbbiek Chih-Hung Kuei kipróbált exploitation-veterán rendezőt, a krautok pedig Ernst Hofbauer, a Schulmädchen Report filmekről ismert direktort adták be a közösbe, és a végeredmény pont olyan is lett, mint amit első hallásra elvárnánk ettől az interkontinentális filmes társulás szerelemgyerekétől. Ázsiai környezet és színészek, szinte végig pucér európai nők, látványos kung-fu és wuxia összecsapások, mindez nyakon öntve az ázsiai pikáns komédiákra, és a tiroli szexvígjátékokra egyaránt jellemző olcsó slapstick jellegű humorral. Kell-e ennél több? Normális esetben igen, de az önfeledt bűnös élvezethez aligha.



A sztori persze jelzésértékű, és nagyjából alá van rendelve a kötelező exploitation elemeknek, vagyis hogy a lehető legtöbb pucérkodásra, akcióra és humorra biztosítson alkalmat, így aztán nem is panaszkodhatunk a tempójára és a ritmusára, 3 percenként minimum egy saller vagy legalább két cici számolható, de többnyire a kettő egyszerre látható a képernyőn. Persze a végén lehet csak igazán lubickolni a jóban, egy nagy és látványos össznépi szabadtéri bunyóban, ahol is egy elhagyott tengerparti falu maradványai között a felszabadított és rekordidő alatt a harcművészet mestereivé képzett csajszik (némi segítséggel) lenullázzák az elrablóikat.

"- Most megmutatom, hogyan vágjátok le az ellenfél tökét."


- Mi az ott az égen? Egy madár? Egy repülő?
A humora kicsit (nagyon!) gagyi, és szebb bunyókat meg merészebb pajzánkodást is láttam már, de így együtt, egy filmben azért ritkán van együtt az ilyesmi, szóval nagyon is megbecsülöm most a jót.  (A japánok azért több stílust és morbidabb humort vittek a hasonló jellegű exploitationjeikbe.) Lehet, hogy csak egy bot-egyszerű és egy nem túl maradandó "tits & kungfu" film (ha nincs ilyen zsáner, akkor most megalkottam, legalábbis a nevét), de nagyon szórakoztató, és valahol tök jól összefoglalja a 70-es évek exploitationjeinek egyszerű szépségét. Szex, csajok, humor, harcművészet, erőszak, Ázsia.


Trailer:

2012. április 13., péntek

Hong Kong Godfather (1985)

R.: Wang Lung Wei

Playboy Lung (Norman Chu), Mad Dog Wei (Leung Kar-yan) és Man őrmester (Richard Cheung Kuen) gyerekkori barátok, és egyben Han triádfőnök (Shek Kin) emberei is. Az Amerikából érkezett Lan (Pomson Shi) részt akar magának Hongkongból, és ehhez Han segítségét kéri, de amikor az visszautasítja, bosszúból teljes letámadást indít Han szervezete ellen, az áruló Chi segítségével. Végül csak a három barát marad, akik viszont nem adják könnyen a bőrüket.

A hongkongiak nem a szezámmagos húsgolyóval gurigáznak, amikor vérontásról és akcióról van szó, az már egyszer biztos. A Hong Kong Godfather is főleg ezek miatt emlékezetes csak igazán, illetve különösen arról, hogy az utolsó negyed órájában valami egészen brutális és megsemmisítő leszámolás jelenetet láthatunk, ezen túl azonban csak egy átlagos gengsztermoziról van szó, aminek a története nem éppen fordulatos, ellenben sablonos és kiszámítható, de legalább világos és jól követhető, és hála a gyors tempónak és a kung-fuval dúsított akciójeleneteknek még csak azzal sem lehet vádolni, hogy unalmas lenne.



A sztori szerkezetileg a ninkyo jakuzafilmekére emlékeztet, ahol rendszerint jön egy erőszakosabb csoport, akik árulással, erőszakkal, aljas trükkökkel ellehetetlenítik a régimódi erkölcsök szerint (urambocsá "tisztességesen") működő csoportot, aminek utolsó becsületlovagjai végül saját életüket sem féltve, véres és könyörtelen leszámolásra indulnak az ellenfél túlerővel védett főhadiszállása ellen. Itt azonban szemben a klasszikus japán sémával, már a felvezetés is mozgalmasabb, bár kétség kívül itt is a vége szól a legnagyobbat. A film közbeni akciók is látványosak és kifejezetten véresek, de ez a már említett végső nagy hősies vérontás (ami állítólag ugyanabban a bevásárló központban lett felvéve, ahol a Rendőrsztori klasszikus jelenete is) kivételesen durvára és intenzívre sikerült. Őszintén szólva, már talán túlzás is ez a horrorfilmeket megszégyenítő, öncélú hentelés, ami során perceken át mást sem látunk, mint hogy üvöltöző vércsatakos emberek pengékkel vagdalkoznak, illetve rugdossák át egymást a bútorzaton, miközben a falra hiteltelen mennyiségű magenta színű művér kenődik. Ettől függetlenül is hatásos és emlékezetes befejezés, még ha kissé a ló másik felén is ért földet.




A film élvezeti értékén egyébként egészen apróságok is sokat tudtak dobni. Ilyen pl. az általam gyakorta hivatkozott 80-as évek hangulat, ami szinte süt a filmből (Playboy Lung borzalmas hajviseletét azóta is próbálom feledni), vagy az alkalmi pucérkodás (igen, nekem számít az ilyesmi is), illetve az olyan kikacsintós poénok, mint amikor Han főnök unokája Bruce Leet utánozza, amit az tesz igazán érdekessé, hogy a Han főnököt játszó Shek Kin ugyanis nem más, mint a Sárkány Közbelép emblematikus főgonosza.





Ami miatt a hongkongi filmipar mindig is kihívást jelentett számomra, a túljátszás, a ripacskodás, a gagyi humor (és a kínai nyelv hangzása) többé-kevésbé itt is kísért, de kétségtelen, hogy bár se nem eredeti, se nem túl szofisztikált egy gengsztermozi, azért a sodró lendülete, intenzív akciójelenetei és úgy összességében az alkalmi szórakoztatás-faktora bőven ki tudott elégíteni egy másfél órára.


A tippért és feliratért pacsi Oldfannak.

Ízelítő a végső nagy kaszabolásból:


A film jócsaja:


Chui Suk-Woon

2012. március 4., vasárnap

A Life of Ninja (1983)

A gazdag üzletember életét nindzsatámadások keserítik, úgy látszik, valaki holtan szeretné látni (ami nem is annyira meglepő, mivel a fickó elég nagy seggfej). Felbéreli a nindzsaszakértő kendótanárt (Chen Kuan Tai), hogy védje meg és persze, hogy derítse ki a támadások okát. Azon meg már nem is lepődünk meg, hogy a fickó múltjának is köze van ehhez a konkrét ügyhöz.

A nindzsákból sosem elég, mert akármilyen trágya filmekben is szerepeltetik őket, a "coolságuk" akkor is elvitathatatlan marad. Ez a tajvani film is ezt igazolja, ugyanis klasszikus esettel van dolgunk, bugyuta b-film mivolta ellenére is roppantul szórakoztatóvá teszik maguk a nindzsák, akik hát a legkevésbé sem felelnek meg a történelmi árnyharcosoknak, de valljuk be, sokkal izgalmasabb egy szuperképességekkel felvértezett harcias shinobi, mint az, aki némi lopakodás után mérget csepegtet az áldozat teájába. De azért azokat is szeretjük.



A Rocky zenéjére erősen hasonlító zenei aláfestéssel kísért fantasztikus nyitóképsorok előrevetítik a film komolyan vehetőségét, a barlangban történő nindzsafelkészítés során ugyanis még női iszapbirkózást is láthatunk, aminek a gyakorlati hasznát a nindzsalétben némileg kétségbe vonnám, bár ki tudja, nem árt felkészülni, hátha egy sztriptízbárban kell likvidálni valakit.

A film igazi élvezeti értékét egyébként ezek az ál(nindzsa)tudományos marhaságok garantálják, olyanok, mint pl. a repkedés, a mellei felfedésével az ellenfeleket megbénító nindzsalány, a mérgezett jégcsappal való gyilkolás a zuhanyban, vagy a pankrátor óriás, akinek nem tudom, hogy mi köze volt a nindzsákhoz, a kedvencem azonban kétségtelenül az volt, amikor az egyik áldozatot úgy ölték meg, hogy szeretkezés közben a véresre karmolt hátára gyorsan ölő mérget szórt a nőnemű gyilkos. Ennél körülményesebb bérgyilkosságot, és feleslegesebb "áldozatvállalást" aligha tudok elképzelni, de legalább szép halál volt. A nindzsák gyors mozgását viszont rettentő ergyán, pár képkocka kivágásával és gyorsítással érték el, a pankrátorral való verekedés során meg éppen hogy a lassítást vitték túlzásba, illetve a hangeffektezést. A sallereső úgy hangzott, mintha egy üres gyárcsarnokban dobálnák a petárdát.



Nagy kedvencem, Yasuaki Kurata szokás szerint itt is a főgedra szerepében látható, akinek a tudása a végső nagy bunyó során érvényesülhet csak igazán, de akkor aztán teljes gőzzel. Különösen amikor a vesztő helyzetben egyszercsak felveszi az "elgurult a gyógyszerem" kungfu stílust. Nagyon szépre sikeredett a végső összecsapás, csak kár, hogy a sötétben játszódó jeleneteket (nem utolsó sorban persze a rossz kópia miatt) nem igazán lehet látni, bár a nindzsáknak pont az a lényege, hogy ne vegyük őket észre. A harcok egyébként nagyon látványosak, ha eltekintünk attól, hogy a nindzsákkal együtt alaposan elrugaszkodtak a talajtól, és hogy a mezei nindzsa-katonákat főszereplőnk röhejesen könnyen el tudja intézni. A helyükben visszaperelném a tandíjat.

Szórakoztató, bár néhol fárasztó kis hülyeség, a nem ortodox nindzsa-hívő trash-kungfu rajongók számára pedig igazi csemege.

R.: Tso Nam Lee 


Tré-ler: