2012. június 26., kedd

Shatter (1974)

- Call Him Mr. Shatter

R.: Michael Carreras (& Monte Hellman)

A bérgyilkos Shatter (Stuart Whitman) miután elvégezte a megbízatását, és likvidált egy afrikai diktátort (lelőtte egy fényképezőgéppel!), Hongkongba utazik, hogy felvegye a jussát, de ott a pénz helyett csak bérgyilkosok várják, ugyanis kiderült, hogy felültették, és nem az emeletes buszra. Shatter megtudja, hogy nem is az amerikai kormány bízta meg a politikai gyilkossággal, hanem egy nemzetközi maffia, egy drogkereskedelemmel foglalkozó szindikátus, őt pedig mindössze bűnbaknak szánták, és most neki is halnia kell. De nem csak a szindikátus, hanem a brit kormány megbízottjai elől is menekülni kénytelen, ám eközben a véletlen az útjába sodorja Tai Paht (Lung Ti) a kiváló harcművészt és húgát, a csinos Mai-Meet, utóbbiba Shatter bele is szeret. A férfi felkéri Tai Paht, hogy segítsen neki visszaszerezni a jogosan járó fizettségét, és persze hogy közben legyen a testőre.

A bizarr maszkra nem kapunk magyarázatot.

A 7 Aranyvámpír Legendája mellett a Shatter volt a Hammer/Shaw Brothers stúdiók együttműködésének második, és egyben utolsó eredménye. Az anyagi gondokkal küszködő Hammer a SB-el való közösködésben remélte a megváltást, helyette inkább sajnos csak további koporsószegek kerültek a koporsójába. Nem véletlen, hogy a két film közül ez maradt viszonylag ismeretlenül. Már a forgatás is kalandos volt, a főszereplő Stuart Whitman betegeskedett, ezért csúszott a forgatás, az eredeti rendezőt, Monte Hellmant pedig menet közben lecserélte az elégedetlenkedő producer, méghozzá saját magára. Hellman addigra egyébként már kábé a film kétharmadát tette dobozba, a stáblistára viszont mégsem kerülhetett fel a neve. Igazságot a Pokolembernek!



Az Aranyvámpír a gótikus vámpírhorrort, a Shatter pedig a 70-es években még mindig népszerű James Bond ihlette kémfilmeket próbálta meg keresztezni a kungfuval, sajnos csekély sikerrel. Az ötlet persze nem volt éppen elvetélt, Hongkong izgalmas, egzotikus helyszín, a kung-fu akkortájt még ugyancsak izgalmas keleti őrületnek számított, a hidegháború idején pedig a nemzetközi összeesküvések ellen harcoló, sármos, jóképű ügynök még mindig jól eladható karakter volt, de talán mert a Hammer ebben a stílusban nem volt éppen járatos, a végeredmény olyan harmatos lett, mint a hajnali mező gyepe. Akciófilm létére a film a nagyobb részében nem elég akciódús, sokáig alig beszélnek benne, majd amikor igen, akkor aztán sokat, hosszasan és unalmasan. A film a harmadik harmadra tér csak magához, és a vége már egészen szórakoztató is, feltéve ha kibírtuk várni. A legnagyobb problémám a főszereplővel volt, Stuart Whitman nem elég macsó, nem elég hiteles akciósztárnak. Inkább kelti egy rozoga, kiégett üzletember benyomását, mint egy nemzetközi bérgyilkosét, aki elnököket öl meg. Nehéz elhinni, hogy Whitman itt még ötven alatt volt, mert én simán rámondtam volna, hogy már jócskán a hatvan felé tart.



Akadnak persze még nagy nevek, a Hammer részéről az elmaradhatatlan Peter Cushing jelenik meg, mint a brit titkosszolgálat embere, a Shaw tesóktól pedig a ma már szintén legendaszámba menő Ti Lung (Shaolin Templom, Szebb Holnap) jelentkezett szolgálatra. Az öreg Tarkin csípőből, a szokásos brit eleganciával hozza a nem túl barátságos, de mégsem negatív karaktert, Ti Lung viszont csakis a kung-fu tudásával villoghat, mert a testvérét és egyben Shatter szerelme tárgyát alakító egyébként aranyos, és vicces nevű Lily Livel együtt (az egyik alternatív művészneve egyébként Lily Li Li-Li, ha csak nem dadogott, aki bediktálta az adatbázisba) jól láthatóan és hallhatóan fonetikusan leírt angol szöveget magoltak be és adtak vissza borzalmasan, ezzel tovább súlyosbítva a szinte már mínuszban mérhető "alakításaikat". De láthatjuk még az általában  náci tisztek eljátszására kárhoztatott Anton Diffringet is (Kémek a Sasfészekben). Értékelhető alakítást egyébként csak Cushing tudott felmutatni, akinek amúgy ez volt az utolsó Hammer stúdiós szerepe.



A sztori nem nagy eresztés, de az egyenetlen tempó és az erősen B-filmes jelleg ellenére, vagy éppen az utóbbi miatt, tud néhol szórakoztató is lenni. Vicces például az, hogy Shatter megérkezvén Hongkongba, a szállodában direkt elcseréli titokban a kulcsot a szomszéd szoba bérlőivel, így aztán a szobát is, ami után az életére törő bérgyilkosok végül a szomszédot robbantják ki (UZI-ból kilőtt puskagránáttal) a szobájából meg a kurvájából. (Bond ilyet biztos nem tenne.) De megkockáztatva a Spoiler veszélyét, meg kell említenem a végét is, ahol a két főgonoszt úgy lövi le, hogy azok nem csak hogy egyszerre esnek ki az ablakon, de még zuhanniuk is szép rendben, egymással tökéletesen párhuzamosan sikerül. Ez mondjuk a fizika és a véletlen érdeme, nem a rendezésé, de mindenképpen mókás egy képsor volt.


Ez nagyon James Bondos póz, Mr. Shatter!

A hangulatot azért semmiképpen sem vitathatom el tőle. A zenéje szuper, a szokásos 70-es évekbeli wah-wah gitáros funky-jazz lazaság, miközben a Shaft (amit szerintem a film valahol szintén koppintani próbált) legendás főcímdalára emlékeztetően, egy szexi női hang időnként bemondja, hogy "Shatter". Továbbá, akit érdekel a korabeli Hongkong látképe, urbánus hangulata, az is megtalálhatja a számítását, mert a film során alaposan megcsodálhatjuk a várost, ami valóban sok pluszt ad még hozzá a hangulathoz.

A kungfus részek megmentik a dögunalomba fulladástól, de egy alkalmasabb színésszel és egy kicsit talpraesettebb forgatókönyvvel ha nem is egy komolyabb, de mindenképpen egy sokkal szórakoztatóbb és mozgalmasabb filmet lehetett volna kihozni ebből az alapból (mint pl. a Sonny Chibás Golgo 13), és bár a maga B-filmes mivoltában még így is egy viszonylag tűrhető kis James Bond másolatként értékelhetjük, de sajnos két ilyen nagy nevű stúdiótól ez közel sem elfogadható színvonal.


Trailer:


A film jócsaja:

Ez a jelentéktelen mellékszereplő a film elejéről. 

3 megjegyzés:

  1. Meglepődtem, hogy ennyi mindenből nem lehetett kihozni egy rendes filmet.
    Stuart Whitman pedig jó karakter. Nézd meg a Blazing Magnumban. :)

    VálaszTörlés
  2. biztos van olyan karakter, akit jól el tudott játszani Whitman, ezzel a kinézettel és mozgáskultúrával a bajba csöppent hatvanas táncdalénekest simán hozhatná, de itt a haja színét sem hiszem el neki. a harcművészeti kavalkádban viszont tetszett a thai boxos arc, egy az egyben hozza a Gombafalvi bebaszott nyikhaj mozgást.

    VálaszTörlés