2012. június 30., szombat

Trilogy Of Terror (1975)

R.: Dan Curtis

Egy író, egy színésznő, három történet, négy nő, és egy film. A Julie című epizódban egy diák előbb elcsábítja, majd elkábítja totálisan antiszexi tanárnőjét, hogy fotókat készítsen róla, amikkel aztán később megzsarolja a tanerőt. De a pedagógus durva meglepetéssel szolgál neki. A Millicent and Therese-ben Millicent megelégeli testvére, a sátánista kurva Therese állandó terrorját, és úgy dönt, hogy végez vele, ehhez pedig ő is a sötét praktikákhoz nyúl. Csakhogy.... Az Amelia című utolsó történetben egy nő bizarr ajándékot vesz nemrég megismert férfi ismerősének, egy bennszülött harcost ábrázoló szobrot, amiben állítólag benne él a harcos szelleme is, amit a rajta lévő aranylánc tart kordában. A lánc végig a helyén marad, és nem történik semmi. Na persze! :)



Tv-s horror antológia a kiváló horrorista, Richard Matheson novellái alapján, melyek közül az utolsót, az Ameliát ő maga adaptálta a filmre. A formátum és a tévés jelleg azért nagyjából előrevetíti, hogy viszonylag szolid és vértelen horror-etűdökre kell számítani. A három, egyenként nagyjából 25 perces epizódból az első kettő például inkább csak pszicho-thriller, mintsem horror, és lényegében mindegyik sztori egy-egy végső nagy csavarra van kihegyezve. A főszerepet mindegyikben Karen Black játsza, aki bár remek színésznő, de itt most kicsit sok volt belőle, ráadásul a karakterei között sem volt akkora különbség. Annyira azért nem zavaró ez a one-woman show, de mindenesertre fura. Az középső kisfilmben egyébként George Gaynes, alias Lassard parancsnok is felbukkant. (Aki éppen 95. életévét tölti, innen is gratulálok neki a tisztes életkorhoz.)



A legnagyobb probléma, hogy mindegyik kisfilm borzasztó lassan és unalmasan indul, és sajnos az első két sztori vége nem is szól akkorát, hogy cserébe olyan könnyen elnézzük nekik a fárasztóan hosszú felvezetést, és persze egyik csavar sem tartogat olyan meglepetést, amit nem lehetett volna legalább az első pár percben sejteni. Az Amelia azonban mégiscsak egyfajta üdítő kivétel, ami külön említést érdemel, mert bár ez is kicsit nehezen indul, maga a folytatás több, mint emlékezetes, és a filmnek szóló magas értékelések is valószínűleg elsősorban ennek az epizódnak szólnak. Talán azért is lett ez ennyivel jobb, mint az előzőek, mert ebből állítólag Karen Black is jócskán kivette a részét. A fáma (és az imdb trivia) szerint  a sikolykirálynő számos remek ötlettel járult hozzá ahhoz, hogy ez a rész már valóban terrorisztikus legyen. Tény, hogy ez az egyetlen igazán horror történet, és lehet, hogy 75-ben valakit még a frász vert ki tőle, de belőlem legalábbis most főleg hangos kacajt váltott ki, ahogy az egyébként is komikus kinézetű bábú a röhejes hangjával folyamatosan szerencsétlen Améliát támadja. Olyan, mintha a Szörnyecskék előképe lenne, még a szörnyek hangja is hasonlóan degenerált. Egyedül ez a sztori tudott sokszorosan is kárpótolni az itt is kicsit feleslegesen elnyújtott első percekért (Amelia az anyjával való beszélgetése a sztori szempontjából teljesen irreleváns, csak a nő idegi gyengeségét hivatott megmutatni), mert ez egy nagyon mókás és szórakoztató kis hüleség, és itt még a végső csavar is tök korrekt.



Az Amelia kihúzta az unalomból ezt a trilógiát (aminek készült egy második része is, majd húsz évvel később), és bár azt a mindössze 72 percet végül is megéri rászánni, de ha valakit az első háromnegyed óra nem tud lekötni, az lelkiismeret furdalás nélkül tekerje csak előre a harmadik epizódig. De azt viszont semmiképp ne hagyja ki! 

Ízelítő az Améliából:

4 megjegyzés:

  1. ééés a film jócsaja:
    http://www.imagebam.com/image/c5419132455350/#

    ez akkor ilyen három meghökkentő mese?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak az első kettő, a harmadik egy nem tudatosan viccesnek szánt puppet-horror. Na, ezt megfogalmaztam. :)

      Törlés
  2. Asszem ezt kihagyom. :)
    Bár ez a tréler jóféle!
    Amikor kikászálódik a kárból, szájában a késsel.
    Hahaha. Kurvanagy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az nagyon kemény. :) Persze vicces, de ha gyerekként látom és ráadásul a tv-ben, akkor azért valószínűleg engem is beparáztatott volna. Ez a bábu amúgy azóta kultikus figura lett, lehet venni belőle ilyen gyenge másolatokat.
      http://www.entertainmentearth.com/images//AUTOIMAGES/MJ2615605lg.jpg

      Törlés