2012. július 8., vasárnap

Idegenek áldozata (1989)

- Communion
- Egy nulladik típusú találkozás

R.: Philippe Mora

Whitley Strieber író (Christopher Walken) nyaralás közben egy éjszaka furcsa, megmagyarázhatatlan álmot lát. Vékony, nagy szemű, és alacsony zömök idegenek vitték el, és kísérleteztek rajta. Később a jelek azt mutatják, hogy talán nem is csak álom volt, és a zavarodottsága lassan veszélyes paranoiává fajul, ami után végül felesége unszolására elmegy egy szakértőhöz, aki hipnózis hatása alatt felszínre hozza Whitley emlékeit az esetről. 

Hasonlóan voltam ezzel a filmmel, mint a fenti úriember az elrablásával kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy láttam már ezt a filmet (méghozzá nem is olyan nagyon régen), fura mód azonban mégsem emlékeztem belőle semmire. De nekem hipnózis helyett elég volt újranéznem a napokban a Film+ jóvoltából, hogy világos legyen minden, de közel sem a film témáját illetően, hanem inkább hogy miért is nem maradt meg az emlékezetemben. Ezt a filmet ugyanis még menet közben sem egyszerű követni és megérteni, nem hogy még évek múlva is felidézni.


A nálunk is megjelent híres könyv (Eggyéválás - Édesvíz kiadó) filmes adaptációja ugyanis nem egyszerű film, és nem is egyszerű sci-fi. Az igazi Whitley Strieber író saját elmondása szerint 1985-ben kapott intergalaktikus anális beültetést, vagy hasonlót, miután az élienek elrabolták, ami aztán olyan mély nyomot hagyott benne, hogy azt csak egy könyvvel tudta magából kiírni, amiből ez a filmes feldolgozás született. A film (aminek Strieber írta a forgatóját) mint mondottam, nem igazán sci-fi, nem az elrablásra és a kísérletezésre koncentrál, hanem inkább valamiféle pszichológiai drámaként igyekszik bemutatni az író vesszőfutását, és a folyamatot, ahogy családjával együtt megpróbálja feldolgozni azokat az őt és családját ért megmagyarázhatatlan tapasztalásokat és eseményeket, amik végül nem csak az életét, de legfőképp a gondolkodásmódját is megváltoztatták. De amíg ez a könyvben a formátum miatt is valószínűleg jól működik, addig a filmen már nem csapódik le valami jól. Izgalmas és feszültség teli indítás után folyamatosan lassuló családi pszichodrámába vált, ami egyre lassul, egyre sűrűbb és nyúlósabb lesz, a végén pedig már valamiféle bizarr "mindfuckba" torkollik, ahol már nem is voltam benne biztos, hogy amit látok, annak köze van-e még egyáltalán a témához, és nem csak valamiféle öncélú rendezői faszságról van-e szó. (Strieber elmegy az űrhajóra és táncol az idegenekkel. WTF?!) Lehet, hogy a pasas tényleg ilyen fura és zavaros víziókat élt meg, de a film utolsó negyede alapján én már a drogokat sem zárnám ki egyértelműen. A dolgon súlyosbít Walken ripacskodó alakítása is, ami a kritikusok mellett az eredeti Striebernek sem tetszett, és engem is gyakran idegesített.


Kár, hogy nem maradt meg a feszült sci-fi és az érdekes és akár még tanulságos pszichológiai tudatfeltárás izgalmas határmezsgyéjén, és a második felétől inkább zavarbaejtő értelmetlenségbe terelődött, mert van néhány tényleg ijesztő momentuma (a szekrény mögül kikukucskáló élienre speciel emlékeztem, bár nem tudtam, hogy melyik filmből), és maga a konklúziója sem érdektelen (az elfogadás, és a berögzült és maradi gondolkodásunk megváltoztatásának szükségszerűsége). De mint film, nem tudja a nézőt lekötni, ellenben egyre jobban megterheli és ezért a végére már az elgondolkodástól, a konklúzió egyéni levonásától is elveszi a kedvet. Ha a téma megszállottjai vagyunk, esetleg olvastuk a könyvet, akkor azért mindenképpen érdemes megnézni, de bizonyára a könyv jobban kezeli ezeket a kérdéseket és válaszokat. 


Trailer:

2 megjegyzés: