2012. május 15., kedd

Dr. Terror's House Of Horrors (1965)

R.: Freddie Francis

Egy vonat fülkéjében utazik öt férfi, és egy hatodik, egy titokzatos sötét alak, bizonyos Dr. Schreck, akiről nemsokára kiderül, hogy egy jövendőmondó, és miután a társaság elég szkeptikusan áll hozzá az efféle hókusz-pókuszhoz, a doktor felajánlja, hogy a Tarot kártya segítségével mindegyiküknek megjósolja a jövőjét. Öt kis ijesztő és baljós történet elevenedik meg előttünk, bennük vámpírok, farkasemberek, gyilkos növények és életre kelt testrészek, vudu átkok. Az igazi sokk azonban csak a végén várja embereinket.

Bár a klasszikus brit horror említésekor az átlag horrorkedvelőnek automatikusan a Hammer stúdió neve jut eszébe, a tájékozottabb horrorrajongók közvetlenül utána az Amicust (illetve a Tigont) is megemlítenék. A fénykorát a szintén a 60-as, 70-es években élő kisebb cég nem annyira a riválisa, inkább csak kvázi kistestvére volt a Hammernak, hiszen a rendezői és színészi gárda is sokban fedte egymást, bár az Amicus nem a gótikus horrort képviselte, sokkal inkább a kicsit szelídebb, inkább misztikus, mintsem vérfagyasztóan rémisztő filmjeiről volt híres. Az Amicus specialitása az úgynevezett omnibusz-filmek, vagy mondjuk úgy, hogy antológiák voltak, melyek az akkoriban rettentően népszerű horror képregénymagazinok mintájára készültek, vagyis egy kerettörténeten belül több, kisebb epizódot láthattak a nézők. (Pl. a The Vault of Horror és a Tales from the Crypt című Amicus filmek konkrét EC Comics magazinokban megjelent történetek feldolgozásaiból áll.)



Ahogy az már a szinopszisból is kiderült, jelen film is egy ilyen rémtörténet csokor, mint ahogy az is kiderült belőle, hogy találóbb cím lett volna a Dr. Terror's Passenger Car Of Horrors, de ezen kár fennakadni. Természetesen nem kell véres, darabolós kisfilmekre számítani, inkább amolyan Meghökkentő Mesékre, némileg sötétebb tálalásban, így aztán vért jóformán nem is látunk, de még halált se igazán. Ezeknek a kis epizódoknak a lényege és szépsége pont abban rejlik, hogy rövidek, sokfélék, és bár nem túl harsányak, de ilyen kis adagokban azért könnyen fogyaszthatóak, kellően szórakoztatóak és hangulatosak tudnak lenni, bár maradandó élménnyel aligha szolgálnak. Nekem személy szerint a gyilkos bukszus (A Triffidek napja utánérzés) és a vudus tetszett a legkevésbé (bár unni ezeket sem untam, csak kisebbet szólt a végük), az utolsó, vámpíros sztoriban viszont remek volt a csavar a végén, ahogy a kerettörténet is jópofán zárul.



A film egyik legnagyobb különlegessége az impozáns színészgárda. Az olyan Hammer-ikonok, mint Christopher Lee, Peter Cushing és Michael Gough mellett láthatjuk még Bernard Leet (James Bond filmek M-je), Jeremy Kempet, és a még a karrierje elején álló Donald Sutherlandet is. A rendező Freddie Francis pedig igazi brit horror-legenda, aki azon túl, hogy mindhárom brit horrorstúdiónak dolgozott, és operatőrként olyan filmeket is jegyzett, mint pl. a Dűne, az Elefántember, vagy a Cape Fear remake, még két Oscart is a polcán tudhatott. Ezeknek az úriembereknek hálam, egy igazán igényes, szépen fényképezett, és nagyszerű alakításokkal teli kis "port mentő" filmecskét láthatunk.



Bár az ilyen omnibuszfilmeket sosem szerettem igazán, ez most mégis kellemesen elszórakoztatott, részben a hangulatának és a könnyedebb hangvételnek köszönhetően. A magyarul raccsoló-gyilkos Dr. Terror Horror Háza valóban olyan, mint egy korabeli horrorképregény válogatás, alkalmi élvezetet nyújtó horror-light sztorik igényes kivitelben, könnyed szórakozásra vágyóknak és akár gyenge szívűeknek is. 



Trailer:


A film jócsaja:


Jennifer Jayne


5 megjegyzés:

  1. Ez tuti h király film! Kis szombat esti kikapcsolódásra kitűnő lehet.

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  2. A Yuzna-féle '93-as Necronomicon film is omnibusz-horror?

    Metalucifer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. Bár inkább "omnibusz film", mert ez a filmek egy fajtája, nem pedig a horroré. Hívják portmanteau filmeknek is, csak azt nehéz fejből leírni, ezért merészeltem poénkodni a "port mentő" szójátékkal. Haha.

      Törlés
  3. Jó kis filmek voltak ezek.

    VálaszTörlés