2012. március 20., kedd

Blindman (1971)

- Vakember

R.: Ferdinando Baldi

"To be blind is a half a man; to be blind, with no money, now that's a bitch." 

A Vakember azt az ötven kurvát akarja, akikért a texasi bányászok fizettek, de egykori társai egy Domingo nevű haramiának adták el őket. A Vakember megkeresi Domingót, aki természetesen nem hajlandó visszaadni a nőket. A Vakember azonban nem tágít, még ha jelentős hendikeppel is rendelkezik, ugyanis vak! (No shit! :))

A Blindman a bizarr spagetti-westernek egyik etalonja, pedig valójában csak az alapszituáció, illetve a főszereplő megy furcsaság számba, westernfilmnek egyébként teljesen korrekt lenne, sőt! A Blindmant Zatoichi karaktere ihlette, de míg a vak masszőrnél akár még el is hihetjük, hogy a túlélés érdekében a kifinomult érzékei révén az átlagosnál jobb közelharcos vált belőle, addig egy lőfegyverforgatónál ez már erősen súrolja a blődség határát. És pont emiatt nem lehet ezt a filmet elég komolyan venni, márpedig akárhogy is nézzük, ez egy komolynak szánt western, méghozzá minden más téren kifejezetten igényes is.



A sztori, ha nem is számít a film erősségének, de korrekt, bár néhol kicsit erőltetettnek éreztem benne a humort (pl. az idióta mexikói tábornok), és talán itt-ott picit feleslegesen terjengős is, de cserébe végig pörgős, látványos filmet biztosít. A Vakember karaktere nem igazán használta ki a figurában lévő lehetőségeket, illetve elég ügyetlenül próbálta lemásolni Ichi bohókás viselkedését és ambivalens személyiségét. Anthony is igyekezett vicceskedni, néha jópofákat káromkodni, olykor kicsit szerencsétlennek, máskor kőkeménynek látszani, de sehogy sem tűnt hitelesnek, aminek legvalószínűbb oka, hogy Tony Anthony nem túl jó színész, Katsu Shintaro meg nagyon az volt. Érdekes meglepetés azonban az ex-Beatle, Ringo Starr játéka, illetve sokkal inkább az, hogy mennyire illik is hozzá a spagettiwestern. Kár, hogy csak villámlátogatást tett a műfajban, ami egyébként több, mint valószínűleg annak köszönhető, hogy a film egyik producere Allen Klein, a Beatles menedzsere volt. 



Az viszont teljességgel elvitathatatlan, hogy a Blindman stílusban és hangulatban "spagetti-westernnebb" a nagy átlagnál is. Egészen fantasztikus helyszíneket látunk, valami csodálatosan fényképezve (Riccardo Pallottini), látványos tömegjelenetekkel, nagy mészárlásokkal, robbantásokkal, temetőben játszódó végső leszámolással, és nem utolsó sorban jó néhány emlékezetes jelenettel. (Pl. amikor a sivatagban a félmeztelen prostikat lemészárolják, az maga az Exploitation.) Sajnos a zenéről (Stelvio Cipriani) sincs túl jó véleményem, átlagos, a film alatt jószerivel észrevehetetlen western-ízű muzsika, valamiféle majomkórussal megtámasztva. Nem ad hozzá semmit a poros, lőporszagos western-atmoszférához, márpedig ebben a zsánerben a jó zene = fél siker. 



A Blindman akár az egyik legjobb spagetti-western is lehetett volna, de vicces, hogy ebben pont egy olyan dolog akadályozta meg, ami miatt ez a film ma a műfaján belül éppen hogy különlegességnek számít. Maga az elgondolás, hogy az egyik legismertebb japán popkultúra ikont megidézzék a vadnyugaton jól hangzik, de sajnos így, ebben a formában ez nem működött, viszont ugyanez a sztori egy látó westernhőssel már lehet, hogy annál inkább. Vagy ha az igazi Ichit hozzák el a vadnyugatra. Na, az szerintem a világ egyik legjobb filmje lett volna. (Fordítva részben már megvolt, mert Tony Anthony westernhősként járt már a szamurájok földjén, a hasonlóan nem túl komoly, viszont nagyon szórakoztató The Silent Stranger (1968) című spagettiben.)


Trailer:


Zene:

2 megjegyzés:

  1. Ez nagy királyság! :)

    VálaszTörlés
  2. Most, h egyre jobban beleásom magam Ichi-világába, pláne érdekesen hangzik ez a film! Igaz, azt már a cikk elején sejtettem, h a főszereplőnek nem sikerült Katsu lehengerlő alakításaival felvenni a versenyt. Nagyon nagy színész volta pali!

    Fun Fact: pár napja láttam ezt a képet, az első gondolatom az volt, h "Úristen, Zatoichi bajusszal és öltönyben!", és még véletlenül sem az, h "Egy portré, ami Shintaro Katsu-t ábrázolja cigaretta-szünet közben".:)

    http://media.screened.com/uploads/0/2709/328557-shintarokatsu_aa.jpg

    Metalucifer

    VálaszTörlés