2012. március 8., csütörtök

Conan Graphic Novels - 1. rész

Conan és képregény rajongónak lenni egyszerre nem is olyan rossz dolog, mert hogy Conan képregényekből aztán bőven van választék, hiszen több, mint 40 éve jelennek meg szinte folyamatosan különböző formátumokban, típusokban és persze színvonalon Robert E. Howard hősének rajzolt kalandjai. Ha a ma is futó Dark Horse szériákat nem vesszük, akkor is legalább egy fél életre való olvasnivaló vár még ránk a Marvel időszakból (bár azért ebből nem árt alaposan válogatni).

A Marvel 1982-ben kezdte el az akkor még újdonságnak számító képregényalbumok (GN) kiadását európai albumokhoz hasonló méretben, színesben, és többnyire önálló sztorikkal. 1993-ig bezárólag mintegy 75 kötetet jelentetett meg Marvel Graphic Novel szériacímmel, köztük pedig 7 Conan a Barbár történet is napvilágot látott. Nézzük sorban és röviden, hogy mit is tudnak ezek.

MGN #19 - The Witch Queen Of Acheron (1985)
Írta: Don Kraan
Rajz: Gary Kwapisz

Nemédia fővárosának utcái Conan másnaposságától hangosak. Tarascus herceg akarja a színe elé cipeltetni a még mindig részegen tomboló barbárt. A kimmériai acheroni arannyal fizetett előző este, és ennek híre eljutott a herceghez, aki tudni szeretné, hogy Conan honnan szerezte a több ezer éves érméket. Tarascus ugyanis szeretné megtalálni az ősi birodalom kincses bányáit, hogy az ott található javakból támogatni tudjon egy Aquilonia elleni hadjáratot. Conan némi kényszerítést követően elvezeti a herceget a bányákhoz, de az odajutást megnehezítik Acheron Fiai, vagyis az ősi birodalom leszármazottai, akik természetesen nem szeretnék, ha más tenné rá a mancsát a kincsre. De a bányák mélyén sokkal nagyobb veszély is vár rájuk.

Don Kraan tollából azt a fajta klasszikus, egyszerű, rövid és velős ponyvát kapjuk, ahol maga a sztori önmagában nem egy nagy szám, mégis kifejezetten élvezetes olvasmány bír lenni, pont az egyszerűsége, ponyva jellege, illetve különösen Conan karaktere miatt, aki pontosan az a fajta agresszív, hangos duhaj, amilyennek maga Howard is megálmodta, és amilyennek a jobb történeteiben megismerhettük a barbárt. A történet elején pl. a fél várost lerombolja, miután a két szajhával és rengeteg itallal töltött éjszaka után zargatni merészelik holmi hercegek. Később persze már a kardé és a varázslaté lesz a főszerep, démoni nőszemélyek kísértenek majd szörnyek és emberek hányódnak kardélre rutinosan, hogy aztán a végén barbárunk, egy erszény arany és egy szőke lány kíséretében ellovagoljon a naplementébe, vagy inkább a legközelebbi fogadóba. Kwapisz gazdag színvilágú rajzai igazodnak egy ilyen ponyvához, azaz semmi különlegességet nem hordoznak magukban, és mai szemmel mérve még csak túl szépnek sem mondanám, de a történetet korrektül kiszolgálják.
Kellemes, akciódús sztori, egy autentikus Conannal a főszerepben.




MGN #28 - Conan The Reaver (1987)
Írta: Don Kraan
Rajz: John Severin

A turáni királyságban járunk. Conan a Tolvajok Céhének fejeként csatlakozik Damonideshez, a király egyik testőréhez, aki embereivel éppen a királyi kincsestárat készül kifosztani. Conan is belép a testőrségbe, hogy a király bizalmát kihasználva megszerezhessék a kulcsot, de erre végül nem is lesz szükség, mert az utolsó földi napjait töltő idős király maga adja neki oda azt, mielőtt még beadná. Cserébe csak annyit kér Conantól, hogy helyezze biztonságba fiatal feleségét, és a majdani trónörökös csecsemőt (aki egyébként nem a királytól van), mert a Vörös Köd (szuper név) névre hallgató lázadó szabadcsapatok bizonyára végeznének velük a halála után. Conannak, hogy betarthassa ígéretét, végül még a kincsről is le kell mondania.

Don Kraan ezúttal egy sokkal komplexebb, és fordulatosabb történetet prezentált, olyat, amiben az intrikák jobban érvényesülnek, mint a klasszikus kalandelemek, bár csápos szörny és kaszabolás ebben is ugyanúgy megtalálható. Conan ezúttal egy bölcsebb, megfontoltabb és lelkiismeretesebb hőssé válik a végére, aki képes áldozatot is hozni a felsőbb cél érdekében is. A történet rendkívül izgalmas, sodró lendületű, és egy fokkal érettebb is, mint a ponyvás sztorik, bár pont a szörnynél éreztem némi indokolatlan hatásvadászatot (kinézetre is elég mókás egy monszta), de zavarónak ezt sem mondanám. A pár hete elhunyt legenda, John Severin részletgazdag, ám szépen letisztult rajzokkal dolgozott, bár az erre a korszakra jellemző túlszínezés itt is kicsit émelyít.
Izgalmas, összeszedett sztori, látványos rajzok, összességében egy élvezetes olvasmány, ajánlott.



Folyt. köv.

3 megjegyzés:

  1. Jók lehetnek. Szívesen olvasok Conanról. :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor jó hírem van, mert akarok egy sorozatot csinálni a Conan képregényekről. ;)

    VálaszTörlés
  3. érdekes, hogy a The Witch Queen rajzai sokkal jobban bejönnek. amúgy meg Conant nekünk, még, kell! :]

    VálaszTörlés