Night Of The Comet (1984)

Mindenki az üstökös érkezésére vár világszerte, ami meg is jön..., majd porrá hamvasztja az embereket. De nem mindenkit, néhányan bezombulnak tőle, míg azok, akik acéllal védett helyen vészelték át az üstökös éjszakáját, különösebb elváltozások nélkül túlélték az eseményt. Mint például a los angelesi Regina és húga Sam (Catherine Mary Stewart és Kelli Maroney), akik hamar túlteszik magukat az első sokkon, és elindulnak túlélni a kihalt városban. Hamarost csatlakozik hozzájuk Hector, a latino kamionsofőr is (Robert Beltran - Star Trek Voyager), illetve találkoznak további zombikkal és pár őrült tudóssal is, de még plázázásra is jut idő.

Imádom a 80-as éveket, bár gyerekként megélni sem volt rossz, de filmes szempontból egyenesen maga volt a gyönyörűség. A filmek alapján olybá tűnik, mintha az egész évtized egy színes, giccses, de végtelenül laza, bulikkal és modern technikai vívmányokkal teli korszak lett volna, de legalábbis Amerika számára. A Night Of The Comet egy kultikus mozi ebből a korból (először én is VHS-en láttam nyugatnémetül), ami bár közel sem jó film, látvány és hangulat szempontjából azonban pont azt nyújtja, ami miatt ez a korszak annyira rajongható, és amit valamiért a későbbi évtizedekben készült filmekben már nem tudtak újra megidézni.

Zsánerileg poszt-apokaliptikus zombi-horror tini komédiaként határozható meg, és ha megnézzük, ezek a műfajok pont a 80-as években élték virágkorukat, így az egy filmben való ötvözésük akár sikerrecept is lehetne, de sajna most nem az. (A személyes kedvenc Return Of The Living Dead esetében a zombik, a punkrock, a komédia, illetve a 80-as évek életérzés keverése tökéletesen működött.) A film feléig nincs is semmi probléma, kicsit lassan, de biztosan bontakozik ki a sztori, aztán a tudósok megjelenésével sajnos szétcsúszik és jön a lejtmenet. Számomra nem teljesen világos, hogy mi is volt a szakik szándéka a túlélőkkel (a férfiarcú tudósnő még a zombikon is túl tett ijesztésileg), de a legnagyobb gond, hogy innentől leül az egész film, a kihalt város és világ kínálta lehetőségek helyett sajnos erre a kiszámítható vonalra fekszik rá a cselekmény, és itt is fejezi be, nem túl érdekesen. Ráadásul a zombik is csak epizódista szerepben maradtak.

Na de a már sokat emlegetett hangulat, és 80's feeling azért sokat ment a dolgon. A trivia szerint a látványtervező a szereplőkre és helyszínekre szabott képregényes színvilágra törekedett, amit azt hiszem maradéktalanul teljesített is. A kihalt, sivár nagyváros (L.A. belvárosát pár jelenet erejéig is kiüríteni, hát nem semmi, ma már biztos nem lehetne ) a konstans naplementére, vagy inkább marsi környezetre emlékeztető narancsszínű égbolttal abszolút nyerő volt nálam, de a film fényképezése egyébként is nagyon szépre sikeredett, az operatőr tudta, hogyan használja ki a színeket, helyszíneket. Még a soundtrack is annyira nyolcvanas évek, hogy tökéletesen lehetne vele szemléltetni a kor zenei világát, pedig ismert előadó nincs is rajta. 

Számomra mindig is fontosabb volt, hogy egy filmnek legyen stílusa, arculata, hangulata, zene és látvány szempontjából egyaránt, és azt hiszem a Night Of The Comet ilyen szempontból tökéletesen teljesít. Nem vígjátékként és nem is horrorként érdemelte ki a kultstátuszt, hiszen sem poén, se vér nincs benne igazán, de még csak filmként sem jeleskedik igazán. Az alapötlet okés, a megvalósítás jó, a hangulat teremtés viszont csillagos ötös. Emiatt viszont nagyon is szerethető.

R.: Thom Eberhardt

Tré-ler:

Jóféle 80's muzsika: