2012. március 19., hétfő

Kingdom - The Promised Land

Írta: Dan Abnett
Rajz: Richard Elson

Dan Abnett, korunk egyik legtermékenyebb és legtehetségesebb képregényírója 2006-ban indította el a 2000AD magazinban Kingdom című sorozatát, ami az utóbbi évek egyik legnépszerűbb 2000AD-s címe lett, pedig ezidáig mindössze csak négy sztori jelent meg belőle. A 2000AD-ben többek között azt szeretem, hogy szokatlan, rendhagyó, urambocsá őrült ötletekért sosem kellett a szomszédba csámborogniuk, és hasonlóképpen van ez a Kingdomnál is, aminek főhőse egy genetikailag módosított kutya, aki a poszt-apokaliptikus jövőben az emberek utasításait követve harcol a rovarszerű szörnyek ellen, és mellesleg úgy hívják, hogy Gene The Hackman.

Hősünk, Gene persze nem holmi szteroidos pitbull, hanem egy humanoid alkatú, két lábon járó, beszélni is képes, hatalmas pengékkel felfegyverzett tökéletes katona, aki eredetileg egy falka alfa hímje. Ezek a falkák a lepusztult Földön járőröznek, és feladatuk, hogy a Gazdák parancsára távol tartsák a "gyepről" az illetékteleneket, jelesül a szimplán csak "Azoknak" hívott lényeket. Abnett valószínűleg a "dog-soldiers" kifejezést értelmezte szó szerint, és párosította azzal a ténnyel, hogy a kutya jól idomítható és nem mellesleg az ember leghűségesebb barátja, aki normális esetben egy életen át szolgálja és védi a gazdit.


A The Promise Land kötet az első két etapot tartalmazza, a bevezetőként szolgáló 9 részes, és a névadó 11 epizódos folytatást. (Aki nem tudná: a 2000AD hetilap, így ezesetben egyetlen rész mindössze 6-8 oldalt jelent.) 
A bevezető sztoriban Gene a falkájával (amiben egyéb mókás nevekkel is találkozhatunk, pl. Run Run Shaw, Oldman Gary, Maryan Faithful) talál egy fura képződményt, egy föld-hidat, amit Azok építettek, valószínűleg abból a célból, hogy azon keresztül jussnak el a többi szárazföldre. Ezt természetesen jelenteni kell a gazdáknak, de a falkavezéri posztért folyó harcok miatt két részre szakad a csapat, majd Gene végül teljesen magára marad, ráadásul súlyosan megsérül. Egy laboratóriumban tér magához, ahol életében először szemtől-szemben találja magát egy Gazdával (= természetesen egy ember), aki amúgy 1800 éves.


Az első történet valóban csak egy felütés, önmagában nem is igazán áll meg, és inkább csak megágyaz a folytatásnak, de ahhoz már önmagában is elég izgalmas és érdekes, hogy megkedveljük a fura főszereplőt, és hogy felkeltse az érdeklődésünket ez a kicsit szokatlan disztópikus világkép.

A The Promise Land sztori már egy egységesebb, feszesebb történet, szépen fejlődő karakterrel, és nem várt csavarokkal. Ebben Gene már magányos kóbor kutyaként járja a kihalt világot, míg el nem jut egy jól védett farmra, ahol a helyiek először megijednek tőle, majd miután látják, hogy az ijesztő külsejű óriás blöki értelmes, befogadják és persze erejét és harcos képességeit a saját hasznukra is fordítják a farmon és az egyre gyakoribb és erősebb rovartámadások visszaverésére. Egy idő után Gene számára nem csak a szaporodó támadások lesznek furcsák, de gyanús lesz neki az is, hogy honnan is származik a sok hús, amit a helyiek rendszeresen esznek, miközben állatok nincsenek is a farmon. Utánajár a dolognak, és megdöbbentő felfedezést tesz. Hogy mit, azt nem lövöm le, de biztosíthatok mindenkit, hogy nem az, amire gondol.


A bevezető történet első fele még főleg harcokból és az alfa- illetve béta hím közötti kakaskodásból áll, de a vége felé már több infóhoz jutunk, és ekkor sokkal izgalmasabbá válik az egész, nem is beszélve a folytatásról, ahol ugyan már néhány klisé is felbukkan, de az élményen ezek cseppet sem rontanak. Mindkét sztori olvasatja magát, de eleinte azért nem is olyan könnyen. A kutyák ugyanis fura minimalista nyelven, leginkább tőmondatokban kommunikálnak, és ezt olvasni elég fárasztó, de egy idő után meg lehet szokni, a folytatásban meg már csak Gene beszél így, ráadásul a szókincse is fejlődik.

Richard Elson rajzaira képtelenség bármi rosszat is mondani. Részletesen és dinamikusan rajzol, Steve Roberts gyönyörű színezése pedig csak fokozza a látványt. Lényegében bármelyik kedvenc (nem csak 2000AD-s) sorozatomat rá(juk)bíznám, aligha okozna csalódást.


A Kingdom egy nem tökéletes, de mindenképpen nagyon ígéretes sci-fi széria horror és némi szuperhős beütéssel, ami engem sikeresen megfogott magának. Kár, hogy már most túl vagyok az eddig megjelentek felén. De hogy a folytatások is tartják-e a színvonalat, neadjisten emelnek is rajta, azt majd megírom hamarosan.


Még egy kis hangulatos (és epilepsziát kiváltani képes) előzetes is van hozzá:

2 megjegyzés:

  1. Most már tényleg el kellene merülnöm a 2000AD világban, az eddig olvasottak alapján elég egyedi ötleteik vannak. Ez is ígéretes, de a Button Man még jobban hangzik.ú

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  2. A Button Man nagy királyság, csakis ajánlani tudom. A legutóbbi Fandomban írtam is róla, hátha valakit érdekel. :) (x)

    VálaszTörlés