2012. március 27., kedd

M.D. Geist I-II

- M.D. Geist: Most Dangerous Soldier (1986)
- M.D. Geist II: Death Force (1996)

A háborúkkal teli jövőben a hadsereg tökéletes katonákat fejlesztett ki, hogy a Jerra bolygó lázadó kolonistáit öljék halomra, de a fejlesztés olyan jól sikerült, hogy az MDS-ek (a frappáns Most Dangerous Soldiers név rövidítése) még a sajátjaikat is betámadták, így aztán a projektet végül lelőtték, a legveszélyesebb egyedet, Geistet pedig biztonsági okokból egy űrállomáson hibernálták. De az űrállomás lezuhan a Jerrára, és a tartalma pedig kiszabadul, majd később rászabadít egy rakás gyilkos robotot a bolygóra, amik arra lettek programozva, hogy minden élőt elpusztítsanak a bolygón. Ezek ellen próbál elszántan harcolni a maradék ember, egy másik MDS, Krauser vezetésével.

Az M.D. Geist Koichi Ohata (Genocyber) bemutatkozása volt, és bár a maga korában sem számított éppen az animék Csomolungmájának, érdekes módon mégis lett egyfajta kultusza, leginkább a tengerentúlon(nem Kamcsatkában, hanem a másik irányban). Olyannyira, hogy később maga az amcsi forgalmazó segítette elő a folytatást. 96-ban a Central Park Media jóvoltából először kiadták az M.D. Geist rendezői változatát (ezt láttam én is), amiben Ohata kijavított számos technikai hibát, és a sztorin is variált valamennyit, ezzel is megkönnyítve a folytatással való kapcsolódást, ami még abban az évben jelent meg, a CPM producerálása jóvoltából.


Kicsit talán túlságosan is tömören foglaltam össze az elején, de a lényegen nem változtat, ezek bizony elsősorban az akcióknak szentelt animék, amiben a sztori valójában nem sok vizet zavar, bár azért akad benne néhány kellemes fordulat is. Az anti-híró Geist a szó minden értelmében két dimenziós figura, ritkán beszél, annál gyakrabban pusztít el dolgokat, viszont a szőke harcos páncél nélkül olyan megnyerő mosollyal is tud bírni, hogy ha másképp alakult volna, akkor a gépek és emberek helyett bizonyára a csajokat gyilkolná valamelyik diszkóban (nézd meg a képet itt lent, és próbálj meg ellenállni neki), bár az első részből az is kiderül, hogy a szépfiút a másik nem a legkevésbé sem érdekli. Bezzeg az ölés és pusztítás...


Az első, a Most Dangerous Soldier a rendezői változatban kicsit összeszedettebbnek tűnik, a Death Force pedig technikailag tart valamivel előrébb, viszont utóbbiban az akciók még több teret vettek el a történetmeséléstől. A harcok látványosak, bár néha túl kaotikusak és egy idő után kicsit talán már unalmasak is, cserébe viszont van sok vér és extra brutalitás, a benne szereplő poszt-apokaliptikus/cyberpunk világ, illetve a mechák és harci öltözékek dizájnjai pedig kimondottan impozánsak. Aki hozzám hasonlóan leginkább ennek a korszaknak az (sci-fi) animéi iránt rajong, az szerintem elégedett lehet a látvánnyal és a hangulattal. Az első rész korabeli j-rock zenéje meg már csak a hab a tortán, én legalábbis az ilyen giccses rockhimnuszok miatt is nagyon tudom szeretni ezeket a korabeli darabokat, eszméletlen fílingjük van. (Csekkoljátok alul a főtémát!)


Az M.D. Geist animék azért szerintem közel sem olyan rosszak, mint a hírük, de tény, hogy nem is valami tartalmasak. Animéből is kell néha a bűnös élvezet, amikor a síkegyszerű cselekmény mellett leginkább csak a látvánnyal kényeztethetjük a szürkeállományunkat. Ez a két OVA pont ilyen tét nélküli szórakozást ígér. Harcok, robbanások, dögös robotok és mechák versus power suitok, és persze vér és erőszak, mindez egy hangulatos poszt-apokaliptikus világban. Nagyjából ennyit tudnak, de ezt üzembiztosan, és ha megelégedünk ennyivel, akkor nyugodtan szánjuk rá az időt, máskülönben hagyjuk a fenébe.


Trailer:



Zene: 

6 megjegyzés:

  1. Nekem tuti, h bejönne!

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  2. Nekem is bejött, de több pontot nem ér, mert többször is untam, pedig csak részenként 45 perc.

    VálaszTörlés
  3. Első klikkre annyira nem.
    Most a Toward the Terra-t nézem. Nagyon kellemes. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oldfan már nekem is a figyelmembe ajánlotta. Kábé egy éve, az is igaz, de hát minek úgy rohanni? :)

      Törlés
  4. És a főcímdal is sírály!

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  5. Oh, gecc, most jutott eszembe, h én már láttam ezt az animét, igaz, szarra sem emlékszem belőle!:)
    Egy haveromnak volt meg vmelyik német kábeltévéből felvéve (természetesen vhs-en), borzalmas dójts szinkronnal. Eleve egy kukkot sem tudtunk akkor németül (most sem), meg csak fél szemmel sasoltuk, dumálás közben (ő közben jól be is szívott), szóval sajnos nem sok maradt meg a filmből. Kár, jó lenne majd pótolni!

    Metalucifer

    VálaszTörlés