A zaklatott lelkivilágú 8 éves Sally az apjához és annak barátnőjéhez (Guy Pearce & Katie Holmes) kerül, akik éppen a felújítás alatt álló patinás Blackwood házba költöznek befele. Az új helyzethez és környezethez nehezen alkalmazkodó kislány talál egy lezárt kandallót a ház alagsorában, amiből hangokat hall, majd titokban ki is nyitja, ezzel rászabadítva a házra egy rakás gonosz kis tündért, akik valójában Sallyt akarják.
Szerintem nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy egy riméknek csak akkor van értelme és létjogosultsága, ha az tud is valamit hozzátenni a forrásműhöz, vagy pedig ötletesen és tisztelettudóan újra tudja értelmezni, de úgy, hogy abban ne vesszen el az eredeti film jellege, hangulata, szellemisége. Szolgai adaptációkra nincs szükség. A Don't Be Afraid of the Dark újrája ilyen szempontból értelmetlen és haszontalan vállalkozás volt, mert lényegi változtatások nélkül, konkrét jelenetek átemelésével, 21. századi trükkökkel és két A-kategóriás színésszel gyakorlatilag újra lett forgatva a film, méghozzá úgy, hogy sok plusszot nem tud nyújtani, viszont az eredeti gyengeségeit nem hogy kijavította, de számos újabbal is bővítette.
A hosszas és unalmas felvezetés itt is egy családi drámával fárasztja a nézőt, sikeresen elérve, hogy a kislánnyal nehezen szimpatizálhassunk. A 8 évesen antidepresszánsokat szedő, az elfoglalt szülei által magasról letojt Sally a 73-as film elhanyagolt és magára hagyott feleségének új megtestesülése, akinek természetesen senki sem hisz, egyrészt mert nem érnek rá foglalkozni a marhaságaival, másrészt mert a környezete egyébként is a zaklatottságának, illetve gyermeki fantáziájának tudja be azokat. A mostohaanya, Kim beiktatása a remake esetében nyilván ennek az állapotnak az enyhítésére lett szánva, bár igazából ő is csak tovább bonyolította a családi drámát, amire nem kíváncsi az, aki egyébként horrorfilmet jött nézni.
Az új film megpróbál némi magyarázatot is adni a házban történtekre és a lények eredetére, ami számomra egészen elfogadható is lenne, de sajnos attól még számos kérdés, a lények igazi motivációja, illetve a szereplők bosszantóan illogikus viselkedésének oka még megválaszolatlan marad. És itt bukik a film a legnagyobbat. Semmi nem úgy történik, ahogy az nem hogy a valóságban, de akár egy normálisabb horrorfilmben történne. Példa: amikor a lények megtámadják a gondnokot, össze vissza vagdossák, ollót szúrnak a hátába, az öreg majdnem belehal. Bekerül a kórházba, a háziak meg mondván, baleset történt, ezzel elintézettnek is tekintik az ügyet. Senki nem gondolkodik el azon, hogy mégis milyen baleset történt, és hogyan lehet úgy balesetet szenvedni egy pincében, hogy az ember tetőtől talpig tele van szúrás és vágásnyomokkal. (SPOILER De a józan paraszti ész arra sem talál magyarázatot, hogy miért is nem próbáltak valami módon utánamenni a lényeknek, főleg, miután azok beszipkázták Kimet? SPOILER VÉGE)
Az atmoszféra a régi, a lények kinézetre és viselkedésre is alkalmazkodtak a kor elvárásaihoz, bár személy szerint a régi dísztök fejű lényeket jobban preferálom, mert ezeket a patkányszerű izéket most elég sokat mutogatják ahhoz, hogy a film már kicsit se legyen ijesztő. A del Toro kéznyom egyébként észrevehető a filmen, a zavart lelkivilágú magányos kislány, a titkos kert és a kandalló mélyén élő mesebeli, eleinte kedves, de aztán már egyáltalán nem kedves lények, de még a neo-gótikus látványvilágában és atmoszférájában is erősen a Faun labirintusát idézik.
Fura, de ahhoz képest, hogy az eredeti filmet azzal vádoltam, hogy a hatásmechanizmusa mára igencsak megkopott és csak a nosztalgiázók számára lehet érdekes, most mégis inkább az mellett teszem le a voksomat. Az újrafeldolgozásnak ugyanis nem sikerült kilépnie az eredeti film árnyékából, lényegében ugyanolyan lett, csak valamivel rosszabb.
Trailer:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése