2012. április 19., csütörtök

Judge Dredd - Tour Of Duty (2009-2010)

Évekkel ezelőtt indított szuperprojektem ezennel ha ideiglenesen is, de a végéhez ért, vagyis a legjelentősebb Judge Dredd történetek abszolválásában végre sikerült utolérnem a jelenkort, és letudni az utolsó nagy eposzt (leszámítva persze a még jelenleg is futó Day Of Chaost), ami egyben a leghosszabb is volt mind közül. A Tour Of Duty egy egész éven (konkrétan 46 részen és 285 oldalon) át futott, de ha ehhez hozzáadom még a sztori megértéséhez nélkülözhetetlen előzményt, a szintén eposzi méretű (kb. 250 oldal) Mutants In MegaCity-One sztorivonalat, plusz a kiindulópontot jelentő Origins (2006-2007) című előzmény-eposz záró epizódjait is, akkor elmondhatom, hogy igazán embert próbáló olvasmányon vagyok túl, ami viszont az utolsó oldalig megérte, mert hogy az egyik legjobb Dredd eposzon vagyok túl.  


A Tour Of Duty lényegében már egy következmény. Az Origins során ugyanis kiderült, hogy Dreddnek bizony mutáns rokonai is vannak (Fargo klán), akik az Átkozott Földön (Cursed Earth) élnek, és emiatt az öreg Joe Dredd arra kényszerült, hogy jelentősen újraértékelje a mutánsokhoz fűződő eddigi viszonyát, és a mutáns törvényekkel kapcsolatos szemléletét. Korábban MegaCityből ki voltak tiltva a mutánsok, és Dredd egyike volt azoknak, akik ezt a törvényt szigorúan be is tartatták. Most azonban, hogy személyesen is érintett lett a dologban, úgy gondolta, hogy ideje lenne felülvizsgálni ezeket a keményvonalas törvényeket és jelentősen lazítani a szabályokon, ezt aztán sikeresen ki is lobbizta a bírói tanácsnál. De ez a liberalizáció és a következményeként a nyakukba szakadt mutánsok természetesen nem nyerték el a városlakók többségének tetszését, de még a bírói testületben sem talált jelentős támogatásra, így a reform gyorsan és csúfosan elbukott, ez pedig végül Hershey főbíró és persze az ötletgazda Dredd karrierjébe került.  


Új főbírót választottak, a korábbi reality tv-sztárt, Dan Francisco-t, aki ellen nem sokkal később merényletet követnek el (mutánsok). Túléli ugyan, de a lábadozás ideje alatt kénytelen az irányítást átadni a helyettesének, Sinfieldnek, aki ezzel visszaélve, azonnal politikai leszámolásba kezd, áthelyezi Hersheyt egy másik bolygóra, Dredd bírót pedig az Átkozott Földre, hogy néhány elfuserált bíróval együtt felügyelje a városból kipaterolt mutánsoknak szánt lakóövezetek építését, amit még a lelkiismeretes Francisco rendelt el. Sinfield azonban feleslegesnek és költségesnek tartja az építkezést, ezért ahol csak tudja, igyekszik azt megcsáklyázni, ezzel magára haragítva Dreddet.


A több kisebb-nagyobb epizódból felépülő Tour Of Duty eposz részben Dredd száműzetéséről szól, részben pedig a városban zajló piszkos politikai játszmákról. Bár a háttérben folyamatosan zajlanak az intrikák, a sztorik többsége a hagyományos szórakoztató kaland/akciótörténet, amik ugyan kapcsolódnak egymáshoz és a fő szálhoz, de valamennyire mégis önálló kis fejezetek, így némileg megkönnyítik az olvasást. Ezekben Dredd és emberei hol óriás pókokkal harcolnak, hol felszabadítanak egy börtönt, miután kiderül, hogy azt valójában a rabok tartják kézben (Tour Of Duty), máskor egy csapat mutáns banditát vadásznak le, akik a telepek lakóit zargatják (Snake, Pink Eyes, Gore City), vagy éppen az öreg kőarcú felcsap alkalmi sárkányölőnek (Dragon's Den), de egy férfiakat elcsábító női mutáns kiiktatására is jut még ideje (Lust In The Dust). (Az Al Ewing által írt egy részes kis karácsonyi szösszenet, az O Little Town of Bethlehem az egyetlen, ami tulajdonképpen nem kapcsolódik az egész történetfolyamhoz, cserébe viszont zseniálisan vicces a maga 15 oldalával, és a régimódi humoros Dredd sztorik kellemes emlékét idézi.) 


Az egész eposz magvát képező politikai töltetű fő történetszál az utolsó két sztoriban (The Talented Mayor Ambrose, Mega-City Justice) teljesedik ki, méghozzá egy rendkívül izgalmas fináléban. Ebben a polgármester (aki valójában a számos korábbi sztoriból ismert PJ Maybe sorozatgyilkos, akit egyébként mindenki halottnak hisz) úgy dönt, hogy elteszi láb alól az eddigi kényelmes életvitelét veszélyeztető szigorú új főbírót, Sinfieldet (persze a gyilkolás kedvéért is), de az kétszer is túléli a merényleteket. Az áldozat ekkor gyanút fog, hogy esetleg meg akarják ölni, végül a legjobb bírót, vagyis magát Dreddet kéri meg az ügy felderítésére, aki hát az előzményeket nézve ugye egy cseppet sem rajong az új főbíróért, de a feladat, az feladat, és legalább addig is szeretett városában van. PJ végül lebukik, és a sors úgy hozza, hogy Dredd pont az ő segítségével tudja posztjáról elmozdítani Sinfieldet, ezzel rendezve valamelyest ezt a kellemetlen politikai status quot. Fordulatos, elégedettségre okot adó, jól felépített befejezést kapunk.


Néhány alkalmi író mellett a történetek oroszlánrészéért természetesen most is John Wagner a felelős, aki művéből szokásához híven ezúttal sem nélkülözi a "szociális kommentárt", a valósággal erősen áthallásos, egyértelmű társadalmi és politikai kritikákat. Nem nehéz belelátni, hogy a mutánsprobléma lényegében a bevándorlókérdés tükre, ami ugye Britanniában és egész Nyugat-Európában egyre érzékenyebb kérdéssé vált az utóbbi időkben. Dredd személyisége a kor előrehaladtával folyamatosan mélyül és válik összetettebbé, Wagner pedig most is sikeresen faragta még egy kicsit emberibbé a régóta nevelgetett karakterét. Dredd belső vívódásai, keserűsége, és persze az egykori önmagával, illetve az általa képviselt rendszerrel való meghasonulása végig kísérik ezt a nagyívű történetet, amiből ugyancsak kiderül, hogy a kék sztreccs egyenruha mögött egyre inkább ott van a gyarló ember is.


Rajzolóból jutott bőven a Tour Of Dutyba, szám szerint 8 különböző alkotó dolgozott rajta, amitől csak még színesebb és változatosabb lett az egész. Legjobban John Higgins dolgai nyerték el a tetszésemet (anno ő színezte a Watchment), legkevésbé pedig Jan Hawart karikatúraszerű stílusa nyert meg magának, de jó volt újra látni az éppen a betegségéből épülgető Carlos Ezquerrát is a záróepizódban, akinek a színezést fia, Hector intézi egy ideje. (Érdekesség: Ezquerrának ezidőtájt a rák miatt a fél tüdejét el kellett távolítani, a képregényben Francisco főbírónak szintén a tüdejét vitte el a merénylet. Talán nem véletlen az egybeesés.)


A Tour Of Duty jó arányérzékkel keveri a látványos akciókat az izgalmas és szövevényes politikai krimivel, miközben még magvasabb mondanivalót is közvetít, egy kicsit sem szájbarágósan. A Dredd-verzum egy jelentős fejezetét sikerült most lezárni, bár a mutáns téma ezentúl is kiemelt helyen fog szerepelni a képregényekben. Sajnos bármennyire is remek olvasmány ez az utolsó nagy eposz, nem tudom nyugodt szívvel ajánlani a laikusoknak, hogy bátran ugorjanak bele, és nem csak a hossza miatt, hanem mert a megértéséhez már tényleg nélkülözhetetlen a Dredd világában és főleg a képregényeiben szerzett jártasság. Gondolom most ezrek csapták földhöz a monitort bánatukban. 

(A tavaly nyár óta futó Day Of Chaos eposzról kifejezetten pozitív véleményeket olvasok, szóval nagy reményekkel készülök belevágni abba is hamarost.)

6 megjegyzés:

  1. Gratula a kitartáshoz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Tulajdonképpen 35 év termésének legjavát abszolváltam sikeresen pár év alatt, és még én is meghajlok saját teljesítményem előtt. Ugyanakkor cseppet sem volt nehéz dolgom, mivel néhány kívételtől eltekintve nagyon színvonalas egy olvasmány az egész.

      Kár, hogy ez is olyan, mint a jakuzafilmek, hogy lényegében csak magamat szórakoztathatom vele. :(

      Törlés
  2. Szerintem ezek a Dreddes cikket egy nap még nagyon értékesek lesznek, és ezt most nem iróniából mondom.

    Metalucifer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt azért erősen kétlem. De ha valamiből vaskos tanulmányt lehetne írni a politika és a társadalmi problémák tükrében, akkor ez az.

      Törlés
  3. Nem anyagi értékre gondoltam elsősorban, hanem inkább szellemire. Engem pl.: minél többet olvasom a Dreddes irományaidat, annál jobban inspirálnak azok. Nem a történetek elolvasására (na, nem mintha ezzel minősíteném a képregényeket, egyszerűen annyi minden érdekel, h nem jut mindenre időm), hanem egy saját fiktív univerzum létrehozására, amit aztán meg lehetne tölteni hasonlóan tökös szereplőkkel és epikus sztorikkal.

    Metalucifer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Wagnerről jó példát vehetsz, már 35! éve írja lényegében folyamatosan (még ha voltak is vendég- meg társírók, az egésznek kábé a 80%-a így is az ő agyszüleménye), és mellette még egy rakás másik címet, és még mindig nem fogyott ki az ötletekből. Ennyi múlik egy jól kitalált világon, karakteren és persze írón.

      Törlés