2012. április 8., vasárnap

The Challenge (1982)

- A Hadüzenet
- A Szamurájkard (Vico)

R.: John Frankenheimer

A kiégett bokszolót, Rick Murphyt (Scott Glenn) felbérelik, hogy csempésszen ki egy szamurájkardot Amerikából Japánba. Megérkezése után elrabolják a férfit, és hamar kiderül, hogy a nála lévő kard hamisítvány, az igazi egy másik géppel jött, és azóta már Toru Yoshida (Toshiro Mifune) birtokában van, akitől még a háború idején testvére, Hideo rabolta el. De Hideo még a háború alatt elvesztette a kardot, ami végül Amerikába került, és az egykori bitorló most ismét igényt tart rá. Ricket elrablói, vagyis Hideo ezért szintén felbéreli, hogy menjen el Toruhoz, mondja hogy tanulni akar tőle, majd miután a bizalmába férkőzött, csempéssze ki a kardot neki. Yoshida szenszej tanulói közé fogadja Ricket, akinek idővel döntenie kell, hogy melyik oldalra is álljon.

Ismeritek azt a magányos érzést, amikor egy filmről szinte csak pozitív véleményt olvasol mindenhol, de legalábbis túlnyomórészt azt, és te meg nem tudod eldönteni, hogy most a világ hülyült-e meg, vagy csak te? A The Challenge netes recenzióit olvasva ismét felmerült bennem ez a kérdés, mert sehogy sem látom igazolva azt a sok csillagot meg magas százalékokat, amit a legtöbb helyen kiérdemelt.



A japán színészlegendák valamiért soha nem találták meg a helyüket Hollywoodban, aminek legfőbb okai nyilván a kulturális és filmművészeti különbségekben kereshetőek. Toshiro Mifune a valaha élt egyik legnagyobb színész, sajnos a Japán Film aranykorának hanyatlásával ő is sok, a képességeihez és a hírnevéhez méltatlan szerepet vállalt el, főleg nyugati produkciókban, és véleményem szerint a The Challenge-re sem lehetett igazán büszke. Nehéz elhinni, hogy két ilyen zseniális legenda, mint Mifune és Frankenheimer (illetve akár Scott Glenn is) együtt csak egy ilyen színvonaltalan, felszínes, sztereotíp, de még csak nem is túl látványos akciófilmhez volt elég.



Hogy miről beszélek? Mifune szamurájiskolájában az emberek élő nyers rákot esznek, élő angolnával (vagy mivel) dúsított szakét isznak, a "gájdzsint" persze minden szó nélkül felveszik tanítványnak (még azután is, hogy el akarta árulni őket), persze előtte házimunkára fogják, mint Daniel sant Miyagi, majd nem sokkal utána jöhet is a bambuszszecskázás a katanával, végső próbaként meg 5 napra étlen-szomjan földbe ássák, végül pedig majdnem hogy ő lesz az iskola legjobbja, mindössze pár hét alatt. És akkor még nem is beszéltem a szokásos klisékről, a kisgyerekről (Kenta Fukasaku 10 évesen, egyetlen színészi szerepében!), a kötelező romantikus szálról és a kötelező ágyjelenetről (nem a kisgyerekkel!), és persze a végső nagy kommandós támadásról a gonosz testvér főhadiszállása ellen, ahol Mifune mester egy szál karddal és íjjal megy neki a herékig felfegyverzett őröknek. Csupa sztereotípia, ráadásul az akciók unalmasak (hiába próbálták néhol extra brutalitással kompenzálni), a szokásos sablon sztori (amiben a tiszteletlen amerikai rövid időn belül japánabb lesz a legtöbb japánnál is) pedig sótlan és lapos. Mifune játéka az életművéhez mérten elég halovány, Glenn pedig kifejezetten szürke. 



Ez egy tipikusan másodosztályú hollywoodi tucat akciófilm, amiben szokás szerint túlmisztifikálják a japánokat meg a szamurájokat, és a legrosszabb, hogy ehhez meg tudták nyerni minden idők legnagyobb filmes szamuráját is. Elismerem, 82-ben a japánokat Amerikában még mindig egyfajta csodabogaraknak tartották, így a maga idejében nyilván fontos volt az egzotikumok kihangsúlyozása, de azért aki látta már Mifunét igazi szamurájfilmben, igazi szamurájszerepben, vagy egyáltalán bármilyen japán szerepében, az tudja, hogy miről beszélek, mi az, ami miatt fáj nekem ez a film.

A filmtől ettől függetlenül sem tántorítok el senkit, sőt, nagy rá az esély rá, hogy a többség most sem ért majd egyet velem. 





Trailer:

9 megjegyzés:

  1. Ha ez megnyugtat, szerintem nem veled van a gond. Mifune miatt néztem meg anno, de szerintem ennél rosszabb filmje nem létezik, pedig azért volt neki néhány "megélhetési mozija". Ahogy írod, a legostobább közhely halmaz, gyenge rendezéssel és szörnyű alakításokkal. Tipikusan azoknak készült, akik csak annyit tudnak a szamurájokról, hogy: "Kemény faszik voltak bazi nagy kardokkal, meg úgy öltek, hogy na..."
    Fekete lyukba vele!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt azért gondoltam, hogy te majd velem értesz egyet. De azért is fájó ez a dolog, mert hát Frankenheimer elég ritkán szokott hibázni, de ez még tőle is kínos.

      Törlés
  2. Éppen mostanság terveztem h megnézem ezt a mozit, de annak tükrében, amit írtál... nos, megadom neki az esélyt, de lesznek fenntartásaim!

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  3. Nálam J. Frankenheimer nincs az igazán minőségi rendezők között. Szinte mindig csalódtam, ha az ő munkáit néztem meg, pedig sztárolják, mennyire jó akciófilmes. A Francia kapcsolat 2 nyomába sem érhet az első résznek, a Dr. Moreau szigete Marlon Brandóstól szörnyű, csakúgy, mint az ostoba "The Fourth War", a Ronintól egyenest kiütést kaptam. Egyedül "A törvénysértő seriff - I walk the line" volt nyerő. Talán, mert az nem akciófilmnek lett szánva. A többi mozija után már valami okból fogva nem törtem magam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a Dr. Moreau még ennél is ergyább, de a Ronin szerintem igencsak rendben van. Mondjuk DeNiro elég halovány volt.

      Törlés
  4. A dr. Moreau borzalmas film, de a Ronin meg nagy királyság szerintem. Több filmjét nem láttam.

    Metalucifer

    VálaszTörlés
  5. Ezzel a Roninnal úgy látszik, csak én vagyok így...Mindenki más dicséri. Szerintem a más filmekben elsütött legjobb ötleteit ollózta össze, a hasonló témájú mozik mintájára "építgette",(Lipem-lopom szőlőt...) kapott hozzá egy kalap pénzt, aztán ahhoz képest nem szárnyal a film. Szinte percre pontosan kiszámítható minden "fordulat" belépése, a szereplők csupán rutint adnak, egy igazán emlékezetes alakítás nincs benne. Valószínűleg kell hozzá a zsánerből a valódi klasszikusok ismerete, akkor már nem repdes annyira az ember. Frankenheimer szikárnak mondott stílusa meg inkább unalmas rutinná vált már itt, mint letisztult ábrázolássá. (Pl. a Belmondós "Profi" sokkal jobban hozza ugyanezt a témát.) Jó, tudom, ez erősen egyéni érzet. Nem vitatom, az járt jobban, aki élvezni tudta...:) Erről a témáról ennyit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez izgalmasan hangzik, engemet speciel nagyon érdekelne, hogy a Ronin mely motívumai milyen filmekből vette át.
      A Profi pedig tényleg király film!:)

      Metalucifer

      Törlés
  6. Nem úgy értettem, Metalucifer, hogy szó szerint lenyúlt mozzanatokat. Attól azért profibb volt. A dramaturgiára gondoltam, amikből merített. Pl:hány perc után kell egy üldözéses jelenettel felébreszteni a nézőt, egy szereplő pálfordulása mikor derüljön ki, egy tragikus halál beiktatása, "azért is visszavágok" effektus beépítése, mivel lehet az addigi egyértelműnek látszó szitut átfordítani, és ilyesmik. Ezek olyan fordulatok, amik egykor egy-egy moziban eredetiek voltak, itt pedig kicentizetten lettek beépítve, de pont ezáltal kiszámíthatóan. Néhány örökzöld: Kettős bűntény Hamburgban, Bullit, Száguldás a semmibe,(az eredeti)Francia kapcsolat, Spielberg - Párbaj, Sugarlandi hajtóvadászat, A Scotland Yard vendége. Ezek szándékosan a régi mozik, amiket ismerhetett. Nem tartalmilag fognak egyezni, de a hatásmechanizmus egy-egy részét ezekből kimazsolázhatod, ha van kedved. (Biztosan van már amit láttál belőlük, de nem a felépítésre, hanem a történetre koncentráltál. Mondjuk a fényképezést lesz könnyebb lekövetni. Ha meg nem ismered őket, akkor szórakozásra igen alkalmasak.)
    Most már tényleg eldugulok, mert megint szétoffolom a témát.

    VálaszTörlés